Érettségi a filmvásznon

Rovat

Megosztás

Mindenki életében eljön egyszer az érettségi, ami nem csupán egy vizsga, hanem a felnőtt kor kezdete is. Nem csoda, hogy számos film született a témában. Az elmúlt évtizedek végzős-érettségizős filmjeiből ajánlunk néhányat.

Éretlenek (1980)

A műfaj alapfilmje, a Calude Zidi rendezte Éretlenek (Les Sous-doués) Párizs leglustább, ám ugyanakkor minden rosszra kapható diákjairól szól. Bár az egész osztály megbukott az érettségi vizsgán, a gimnázium igazgatónője elszánja magát: diákjainak valahogy le kell érettségizniük.

éretlenek

 

Meglógtam a Ferrarival (1986)

A végzős diák, Ferris Bueller egy szép napon úgy dönt, elég volt a tanulásból, végre neki is kijár egy jó nap. Maga mellé veszi barátnőjét Sloane-t és barátját, Cameront, hogy együtt vessék bele magukat a nagy kalandba. Ehhez természetesen szükségük lesz Cameron apjának tűzpiros Ferrarijára is.

meglógtam a ferrarival

Mondhatsz akármit (1989)

A Mondhatsz akármit egy ballagás utáni love story, amelyben az iskola menője a kickboxozás mellett arra fordítja energiáit, hogy felszedje az osztály stréber lányát. Ehhez sok mindennel, főként a lány apjával kell megküzdenie.

mondhatsz akármit

Buli az élet (1998)

Érettségi bankett utáni buli nem egészen úgy alakul, ahogy azt várták. Négyévnyi vágy és sérelem tör elő a végzősökből, hogy a buli másnapját tisztább lappal vághassanak neki az életnek.

buli az élet

Amerikai pite (1999)

Az Amerikai pite a maga idejében kultuszfilmnek számított a középiskolások között. Az első rész egy végzős osztály fiúinak hányattatásait meséli el. Mindannyijukat egy cél vezérli: még középiskolásként elveszíteni a szüzességüket.

amerikai pite

A csaj nem jár egyedül (1999)

A kilencvenes évek végének középsulis-romantikus filmjeinek etalonja.  Zack a végzős osztály legmenőbbje fogadást köt hasonlóan alfahím társaival, az év végére bárkiből bomba nőt tud faragni. A lelketlen fogadás végül csak szerelembe torkollik.

a csaj nem jár egyedül

Moszkva tér (2001)

1989-ben Magyarországon nagy változások mennek végbe, de erre az éppen érettségizős osztály tagjai kevésbé kíváncsiak. Inkább egymással és a házibulikkal vannak elfoglalva. És akkor valahogy sikerül megszerezniük az írásbeli érettségi tételeinek címét…

moszkva tér

Halálbiztos vizsga (2004)

Egy csapat végzős diák számára életbevágó fontosságú, hogy milyen eredménnyel teszik le az érettségi vizsgát. Ezért úgy döntenek, elébe mennek a feladatnak és megpróbálják ellopni a leendő feladatsor kérdéseit.

halálbiztos vizsga

Felvéve (2006)

Bartleby Gaines nehezen, hagyja el a középiskolát. Bár szülei elvárják, egy helyre sem sikerült a felvételije. Úgy dönt tehát, hogy kamufőiskolát alapít.

felvéve

Érettségi (2007)

Hetek választják el az amerikai középsuli végzős diákjait, attól hogy búcsút mondjanak az iskolás életnek. Ők azonban egy jó ügy érdekében bankrablásra adják fejüket. Ráadásul a bank igazgatója egyikük apja.

érettségi

Érettségi buktatókkal (2008)

A végzős Lucas több frontos is szembekerül filozófiatanárával, akit az egy alkalommal sikerül jól kiosztania. A morcos tanár fogja felügyelni az érettségi vizsgát. És, hogy kerek legyen a történet, mint kiderül, Lucas új szerelmének is ő az apja.

érettségi buktatókkal

High School Musical 3: Végzősök (2008)

Végzősök dalban mondják el kétségeiket és vallanak szerelmet egymásnak. A nagysikerű sorozat harmadik része az érettségi előtti vívódásokról.

High School Musical

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta