Eszti Örkénnyel kezdett és vele is fejezte be tanulmányait – túl a szakmai érettségin

Rovat

Megosztás

A Középsuli sorozat néhány szereplője idén érettségizik. Mivel szakiskolába járnak, ezért a sztenderd érettségin kívül a szakmai érettségit is le kell tenniük, amiből ma szóbeliztek. Eszti, Olivér és Dominik elmesélték nekünk, hogy sikerült a szóbelijük. 

Olivért nem kifejezetten viselte meg a nap:

Semmi nem történt. Szakmai érettségi volt, kihúztuk a kis tételünket, ÉN szorgosan jegyzeteltem, majd bementem, elkezdtem mondani, kiderült a három oldalnyi tudásomból nekik nem kell semmi, úgyhogy művet elemeztem és szavaltam

-mesélte Olivér.

Esztinek nagyon szerencsés napja volt.

Nekünk ma szakmai volt. Reggel úgy keltem fel, hogy meghalni megyek. Aztán mikor beértem, egyre közelebb éreztem magam a szívrohamhoz, aztán mikor kiderült, hogy az első turnussal megyek is húzni, kiborultam és vége volt a világnak..:D Tudni kell, hogy erre a napra “nem sokat” tanultam, ezért volt a nagy para. Mire be kellett mennem, összeszedtem magam, és kihúztam az egyetlen tételt, amit tudtam..:D Úgy látszik, meghallgatta valaki az imámat, amit még reggel elmormogtam a 4-6-on. Végülis végig sem kellett mondanom, amit akartam, mert letelt az időm.. Amúgy Örkényt húztam, akit imádok és nagyon boldog voltam, hogy őt húztam, mert mikor ebbe a suliba jöttem felvételezni, Örkény monológot mondtam, úgyhogy sikerült vele kezdenem és befejeznem is..?

Gratulálunk Esztinek! 🙂

Dominik is beszámolt mai élményeiről.

Ma szakmai érettségi volt, amit elég jónak éreztem. Kicsit lassacskán kezdtem bele, de utána egyre jobban ment. Shakespeare-t húztam, és miután minden számomra fontos részletet elmondtam róla, rátértem a Rómeó monológomra. Elsőre beletört a nyelvem, de néhány instrukció után elég jól ment. A tanár kijött utánam, és közölte, hogy jó voltam és nem hordtam össze semmi hülyeséget. 😀

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta