Év Tanára-jelölt: Angyal Adrienn

Rovat

Megosztás

Angyal Adriennt egyik diákja jelölte az Év tanára díjra. A tanárnő a Hédervári Timaffy László Tagiskolában tanít fizikát és matematikát. Diákja a következőket írta róla nekünk:

“Az órái egyszerűen olyan hangulatban folynak le amit nem lehet nem szeretni. Mindig hétköznapi példákkal teszi életszerűbbé a tananyagot. Mindig jó kedvvel és szinte állandóan felfelé ívelő ajkakkal mondja, amit mondani szeretne, tehát nemcsak a tudását adja át tanítványainak, hanem sugárzó és örömmel teli személye is ragályos ránk. Ha valamelyik feladat gondot okoz számomra, azonnal odajön hozzám, és elmondja a megoldás fortélyait. A dolgozatokat ő javítja ki leggyorsabban az iskolában, és iskolán kívül is bármikor a segítségünkre van. Ő az élő példája annak, hogy lehet szeretni a matekot! “

 

A tanárnővel egy interjú keretein belül ismerkedhetünk meg jobban a továbbiakban.

Mi motiválta, hogy a tanári pályát válassza? Mennyi ideje tanít?

Sokszor segítettem a társaimnak diákként is, érdekelt is, de a végső elhatározást egy negatív élmény váltotta ki, ami után úgy jöttem haza, hogy: “Majd én bebizonyítom, hogy létezik szigorú, de jófej matektanár!” Ez a mondat végig kísért a tanulmányaim alatt is és motivál is második éve.

Milyen módszereket tart a legmegfelelőbbnek és melyeket alkalmazza az órákon?

Szeretem, ha a tanulóim életszerű példákkal találkoznak a különböző feladatok során. Azt gondolom, így sokkal jobban felkelti az érdeklődésüket.  Módszereim változatosak, különböző munkaformákat alkalmazok. Óráimon a diákok sokszor vannak a táblánál, ezt kezdetben nehéz volt elfogadtatnom velük, azóta azonban ez szerencsére változott és szívesen jönnek. Szemléltetéssel, videókkal próbálom még változatosabbá tenni.

Mennyire tartja fontosnak a jó tanár-diák viszonyt?

Egy célt csak közösen tudunk elérni! Ha a saját diákságomra gondolok vissza, azokat az órákat jobban szerettem, ahol kedveltem a pedagógust, a mai diákok is így vannak véleményem szerint. Természetesen mindenkinek nem tudsz teljesen megfelelni, de törekedni kell rá. A saját munkámat is megkönnyítem vele.

A jövőben milyen változtatásokat szeretne véghezvinni?

(továbbképzések, módszertani változások stb.)

Digitálisabb órákat szeretnék tartani, főleg a nagyobbaknak. Több célom van már a közeljövőre, amit egyszerre nem lehet, de fokozatosan semmi nem lehetetlen. Nem csak szakmai továbbképzéseken veszek részt, szeretek betekintést nyerni más területekre is.

Ön szerint egy tanárnak a tanításon túl milyen feladata van a diákokat érintően?

Segíteni, meghallgatni, elfogadni olyannak amilyen és nagyon-nagyon szeretni! Meg kell találni, mindenkiben az értékeket és el is kell nekik mondani!

Pedagógusként mit tekint a legnagyobb sikerének?

A gyerekek szeretetét, amit adnak. Nekem ők nagyon sokat jelentenek, azt gondolom a közös munka is könnyebb, ha jó a kapcsolatunk. Egy szakmai elismerés jó érzés persze, de ha már nem zárkóznak el tárgyaktól, szerintem sikernek könyvelhető el, és azért valljuk meg őszintén a két tárgy, amit tanítok nem a legnépszerűbbek között van, pontosan ezért is jó érzés, ha egyre többen nyitnak felé és szeretik is.

Melyek a tanári pálya legnehezebb pillanatai?

Az értekezletek! Viccet félretéve, sokáig azt gondoltam, hogy a rengeteg adminisztrációnál nem lehet semmi rosszabb, de számomra igen. A legnehezebb egy-egy diák élethelyzetét, otthon körülményeit megismernem… az érzés nehéz, hogy tudod…de…

Hogyan reagálhat egy tanár a kínos helyzetre?

Diákszemmel, sokkal kínosabb, ha egy tanár hibázik, mint bárki más. Ha az utcán séta közben megbotlik bárki, azt szinte észre sem vesszük, ha egy pedagógus teszi, azért az más szituáció. Humor nagyon kell, nem csak a kínos helyzetekre, az egész életünkbe. Valamint meg kell értetni a gyerekekkel, hogy mi is emberek vagyunk, és persze el kell ismernünk nekünk is, hogy tudunk hibázni, ami nem gond, mint ahogy nekik sem.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta