Év tanára pályázati interjú – határon túl

Rovat

Megosztás

A Középsuli.hu ismét megrendezi Az Év tanára pályázatát, melyben megválasztjuk a 2016-os év legjobb tanárát. Ti beküldtétek nekünk kedvenc tanáraitokat, mi pedig kiküldtünk nekik egy kérdéssort. A válaszok alapján szakértőinkkel együtt kiválasztottuk azokat a tanárokat, akiket az elkövetkező napokban bemutatunk nektek. Idén először a Bethlen Gábor Alapkezelővel együttműködve határon túli magyar pedagógusokat is jelöltek különböző pedagógus szervezetek. Velük is készítettünk interjúkat, s a válaszok alapján közülük is kiválasztottuk a legjobbakat. Közülük lesz lehetőségetek megszavazni a 2016-os év tanárát!

 

Név: Józan Erzsébet

Iskola: Jósika Miklós Elméleti Líceum Torda

Szak: történelem – filozófia

 

Mi motiválta, hogy a tanári pályát válassza? Mennyi ideje tanít

Nem készültem tudatosan tanárnak. Többször előfordult iskolai éveim alatt, hogy úgy értékeltem tanáraimat „ha tanár lennék” szeretnék, vagy nem szeretnék hozzá hasonló lenni. Szerencsés diák voltam sok kiváló tanárom volt! Mindig szerettem szervezni, minden tevékenységen aktívan részt venni. Már óvodás koromba „segítettem” a tananyagot előkészíteni, kirakni az asztalra. A tanító nénim és a tanáraim is megbíztak néha kisebb, nagyobb feladatokkal, amiket szeretettel teljesítettem. Középiskolásként gyakran segítettem osztálytársaimnak megérteni olyan tananyagrészeket, amiket órán nem sikerült megérteniük. Nem idegenkedtem a tanítástól, de mindig csak feltételesen gondoltam erre a lehetőségre. Mikor pályát kellett választanom és történelem –filozófia szakra jelentkeztem, akkor se kimondottan tanár akartam lenni.  Harminckettedik éve tanítók és örvendek, hogy tanár lettem. Ezen a pályán nem lehet unatkozni, mindig akadnak új feladatok, új kihívások. Szeretem az embereket, a fiatalokat, igyekszem hozzásegíteni őket, hogy jobban megértésék a világot.  Az iskolában hasznosnak érzem magam és ez jelenti számomra a legnagyobb elégtételt és motivációt.

 

Milyen módszereket tart a legmegfelelőbbnek és melyeket alkalmazza az órákon?

Mondhatom „hosszú ideje” kísérletezek.  Szerintem nincs „legmegfelelőbb” módszer. A módszer megválasztása sok tényezőtől függ. Meghatározó a tananyag, az osztály, a diákok életkora, az időpont, a pillanatnyi helyzet. Mindig szoktam készülni az óráimra, van egy „óratervem”, amit a pillanatnyi helyzet alakít. Minden módszer fontos és használható a hagyományostól a modernnek nevezettig. A lényeg, hogy a tanuló elsajátítsa a tudás megszerzésének képességét és megízlelje a jól végzett munka örömét. Szeretem az aktív módszereket, a kérdezve kifejtés módszerét, a felfedezést, a projektmódszert, de gyakran használom a szövegelemzést, forrásértelmezést. Fontos a változatosság. Az évek során rájöttem, hogy nagyon fontos megmutatni a diákoknak a múlt emlékeit, múzeumba, kiállításokra járni, történelmi helyszínekre látogatni. Sokat szoktam a diákokkal kirándulni, vetített előadásokat tartok. A heti egy –maximum két órát ki kell egészíteni.

 

Mennyire tartja fontosnak a jó tanár-diák viszonyt?

A jó tanár- diák viszony fontos, de ennél fontosabb az, hogy a diákok tiszteljenek. Pályakezdőként is fontosnak tartottam a szerepek betartását. Mindig igyekszem emberségesen viszonyulni a diákokhoz, szívesen beszélgetek velük, meghallgatom a gondjaikat, segítek, ha megkérnek. Az iskolában a tanár nemcsak tanít, nevel is és példaképe is tanítványainak. Fontos, hogy milyen értékeket közvetítünk és az, hogy hogyan tesszük. Nagyon fontos számomra, hogy a diákok bizalommal forduljanak hozzám, és érezzék, hogy szükség esetén számíthatnak rám.

 

A jövőben milyen változtatásokat szeretne véghez vinni? ( továbbképzések, módszertani változások stb.)

A mi iskolánk egy nagyon fiatal iskola, kilencedik évünket tapossuk. Sok mindenre szükség volna, hogy korszerű iskola lehessünk. Az iskola alakulása óta itt tanítok és igyekeztem az intézmény gyarapodását segíteni, pályázatokat írok, projekteket bonyolítok le. Szeretném, ha sikerülne egy korszerű tornateremet megépíteni, ahol volna mobil színpad és megtarthatnánk az előadásainkat. Jó volna, ha minden teremben kényelmes székek és asztalok lennének, ha minden osztályteremben használhatnánk az internetet. Biztos, hogy sok iskolában mindez megvan. Nekünk ez cél! Ezért szeretnék a következő időszakban többet tenni. És persze van még pár történelmi helyszín, amit szeretnék megmutatni a diákjaimnak.

 

Ön szerint egy tanárnak a tanításon túl milyen feladata van a diákokat érintően?

Amint említettem már a tanári munka nagyon összetett. Nemcsak ismereteket közvetítünk, tanítunk, de nevelünk is, segítjük a diákokat, hogy felfedezzék és fejlesszék képességeiket. Szerintem a mi munkánk leginkább a kertészekéhez hasonlít, a kis magocskából életképes palántát nevelünk, amely képes a való világba kitelepítve megkapaszkodni, helytállni. Csak mindezt nem pár hét alatt, hanem jó pár év alatt érjük el.

 

Pedagógusként mit tekint a legnagyobb sikerének?

A pedagógus nem kap Nobel-díjat még Oszkár – díjat sem! Nekünk apró sikereink vannak. Számomra siker az, hogy negyvennyolc éve járok iskolába és nem unom. Siker egy elismerő mosoly, vagy pillantás. Az, hogy a diákom sikeresen szerepel egy versenyen, bizonyít egy vizsgán. Sikerként élem meg, ha pályaválasztási tanácsot kérnek, és évek múlva megköszönik azt. Siker az, ha felkérek valamire egy diákot és nem mond nemet.

 

Melyek a tanári pálya legnehezebb pillanatai?

Számomra tanári pályám legnehezebb pillanata az iskolaváltás volt, amikor eljöttem Váradról Tordára. Érzékenyen érintenek a búcsúzások. Egy osztály távozása, amelyiket hosszú ideig tanítottam, egy diáké, akire mindig számíthattam. Szeretnék segíteni és nem tudok.

 

Hogyan reagálhat egy tanár a kínos helyzetre?

A helyzettől függ, de mindenképpen higgadtan. Nagyon fontos az önkontroll, a spontaneitás és, hogy a helyzetet minél természetesebben tudjam kezelni.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta