Exével ad ki közös dalt Kováts Vera

Rovat

Megosztás

Az X-Faktorban megismert énekesnőnek és volt barátjának majdnem egy év kellett ahhoz, hogy teljesen feldolgozzák a szakítást és újra együtt tudjanak dolgozni. Kováts Vera számos komoly tervvel indul neki a 2016-os évnek.

Szólókarrierjének építése mellett zenekara, a “Vera and the Foxes” is újra aktív lesz zeneileg egy kis szünet után.

“Volt barátommal, Danival három éve kezdtünk el együtt zenélni. A próbák alatt szerettünk egymásba, kicsit több mint egy évig voltunk együtt. A kapcsolatunk ideje alatt több dalt is írtunk közösen, volt amit a szerelmünk inspirált, és vannak más témájúak is. Tavaly tavasszal szakítottunk, amit azóta is nagyon sajnálok, hiszen ezután nem nagyon tudtunk együtt dolgozni egészen mostanáig.”

– mondta az X-Faktorban megismert énekesnő.

Vera és zenekara most arra készülnek, hogy felveszik és kiadják a tavaly írt dalokat, amelyek nagyon fontosak a számukra.

1981151_10152343642422650_548695899_o

“Danival, Petivel és Mátéval mindegyik dalt meg akarjuk jelentetni. A volt barátommal szerencsére már mindketten lezártuk a múltat, végre úgy tudunk beszélni egymással mint azelőtt, bár ehhez kellett egy kis idő. Aktívan próbálunk a srácokkal, remélhetőleg egy hónap múlva jelenik meg a legújabb dalunk ‘Főnyeremény’ címmel, ami egy igazán pozitív töltetű pasizós dal, nagyon szeretem.”

– tette hozzá Kováts Vera.

Fotók: Kováts Vera

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta