Ezek a világ legismertebb képei

Rovat

Megosztás

Nem is gondolnánk, de képekből is vannak olyanok, amiket szinte a világ minden táján felismernek. Egyetlen kép nagyon sok mindent kifejezhet és sok más dolgot tudunk párosítani hozzá. Te hányat ismernél fel ezek közül?

 

Mona Lisa (1503)

A világ talán leghíresebb festménye, melyet Leonardo da Vinci festett. A kép valamikor a 16. század elején készült, értéke pedig felbecsülhetetlen. Ennek a festménynek kalandos útja van, ugyanis egyszer már ellopták, de végül előkerült, majd később meg is károsították. Jelenleg Párizsban, a Louvre-ban őrzik szigorú őrizet alatt.

 

Windows XP alapértelmezett háttér (1996)

Szintén a világ egyik leghíresebb képe, amit talán a legtöbb ember látott. A kép több, mint 21 éve készült, és a valóságban is létezik a hely, ahol fényképezték. Minimális színkorrekció van csupán rajta. A hely egyébként egy borvidék, ami Kaliforniában található.

 

Afgán lány (1984)

A fénykép bejárta az egész világot. Legfőképpen a szeme, valamint ártatlan tekintete volt annyira nagy befolyással a világra. A lány a háború elől menekült, amikor a kép készült. Az akkor 12 éves Sharbat Gula elvesztette a szüleit és gyalog keltek át a hegyen a nagymamájával, hogy a menekülttáborba eljussanak.

 

Tienanmen téri tüntető (1898)

Egy ismeretlen férfi megállította a tankoszlopot, ezzel tüntetve a háború ellen. A tankok próbálták kikerülni, de a férfi nem tágított és folyamatosan beállt eléjük, ezzel feltartva őket.

 

Csók a Times Square-en (1945)

Ez a második világháborút jelző ikonikus kép, amely a hazatérő katonák örömét fejezi ki. Kevesen tudják csak, de a katona szinte minden nőt megcsókolt, aki az útjába került, a nővértől pedig a csókért egy pofont kapott.

Ezek a világ legismertebb képei
Hány képet ismertél eddig a fentiek közül?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta