Fák Jú Tanár Úr: A Középsuli szereplői premier előtti vetítésen jártak

Rovat

Megosztás

2015. október 15. /csütörtök/

Tegnap este a Lurdy Moziban a Fák Jú Tanár Úr 2 premier előtti vetítését tekintettük meg, Középsuli sorozatunk szereplői közül Barbi, Bende, Dominik, Korinna, Olivér, Paola és Zsombor is ott volt, és úgy tűnt, nagyon élvezték a rengeteg poénnal töltött német mozifilmet.

A Németországban már nagy sikereket elért film most elérkezett hozzánk is, felpezsdítve a magyar középiskolások életét is. A Középsuli sorozatunk szereplőit teljesen magukkal ragadták a cselekményszálak, egyszerűen imádták, és rengeteget nevettek rajta.

Barbi, a tatai lányt játszó szereplőnk imádja a színházat, ezt már egy előző cikkünkből megtudhattátok, viszont ezt még egy színházi darabnál is jobban élvezte.

A filmben semmi kivetnivalót nem találtam, nekem minden pillanata tetszett. Olivér mellett ültem és onnan tudom, hogy tetszett neki, mert úgy a 80%-a alatt csendben volt. Ültem már mellette színházban, az a darab nem tetszett egyikünknek sem, na, ott volt kommentálás és szakadás! De itt a filmen is nevettünk.”

– meséli Barbi.

DSC01015

“Nagyon jól éreztem magam a moziban, nekem már az első rész is tetszett és ez is remek volt! Nem mintha nem tudtam volna odatalálni a Lurdyba, de azért csak sikerült Olivért elérnem, és tudtunk együtt menni, mert azért úgy mégis mókásabb az út. Vicces volt, hogy nem értük el egymást először mert pont egyszerre hívtuk a másikat. Meg persze kalandos volt,hogy venni akartunk valami kisebb innivalót és nem találtuk az élelmiszerüzletet ami ott volt tőlünk kb 6-7 méterre, viszont az információpulttal remekül boldogultunk!

– tette hozzá.

Vitó Zsombor, a YouTube-videós és Középsuli-sztár nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy ő is elsők között láthatta itthon ezt a filmet.

DSC01016

“Nemrég láttam az első részt, így egyből kíváncsi voltam a másodikra, nagyon örültem, hogy a menők közt lehetek, akik premier előtt látják, jó volt a film, és a hangulat is.”

– magyarázza boldogan a tizenhat éves szereplőnk.

A bombázót játszó, de mostanában a sorozat cselekménye szerint kissé lelki bajokkal küszködő Korinnát is lenyűgözte a film.

DSC01019

Még a nyereményjátékunk egyik nyertesével is fotózkodtak szereplőink, A. Márk pedig elárulta nekünk, hogy imádta a filmet, és azt is, hogy ezt a sorozatunk szereplőinek társaságában tekinthette meg.

DSC01025

“Nagyon boldog vagyok, hogy én nyertem meg a jegyeket, és ezzel egy esélyt kaptam, hogy találkozhassak a Középsulisokkal. A film fantasztikus volt, én nagyon szerettem az elsőt is, örülök, hogy a Középsulin volt ez a nyereményjáték.”

– köszönve meg szerencsés nyertesünk a jegyeket.

Fák Jú Tanár Úr 2 - Premier előtt
Te meg fogod nézni a filmet a moziban?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta