Forog a Korhatáros szerelem második évada

Rovat

Megosztás

Úgy tűnik, hogy tényleg kezd beindulni a magyar sorozatgyártás, a sok más hazai széria mellett a Korhatáros szerelem is újabb évadot kapott. Már június vége óta folynak a forgatások, azt egyelőre nem tudni, hogy adásba mikor kerülnek az új részek. 

Az első évadot ilyen ilyen tájékban forgatták egy évvel ezelőtt, akkor december elején meg is jelent az első rész, tehát joggal reménykedünk benne, hogy idén is Korhatáros szerelemmel kezdjük a telet.

Kovács Patrícia több posztot is hagyott maga után a forgatásokról a közösségimédia-oldalain, a legújabb Szilágyi Csengével, aki a sorozatban Dórát, a bulizós szinglibarátnőt alakítja.

Autósjelenetek. Újra együtt. Csengével. Rendezői fotográfia ?? @szilagyicsenge @radnaimark @korhatarosszerelem #2évad

Kovács Patrícia (@kovacspatriciahivatalos) által megosztott bejegyzés,

 

Nemcsak Patrícia, de a sorozat férfifőszereplője, Kovács Tamás is osztott már meg képet az Instagramon a forgatásról. Ezen Dóra Bélával, a sorozat Alexével szerepel. Tamás egyébként nemrégen arról is posztolt, hogy sikeresen elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, és átvehette a diplomáját.

#elex #bélu #korhatarosszerelem @dorabeladb #?

Tamás Kovács (@kovacs__t) által megosztott bejegyzés,

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta