Sanzonok, jazz és folk elemek, vibráló energia, életigenlés – talán így írhatnánk le legpontosabban Szeder-Szabó Krisztina zenei munkásságát. A nemrégiben második lemezét is megjelentető énekesnővel az optimizmusról, a dalszerzésről és az inspirációról beszélgettünk.
Miért éppen a francia sanzonok? Honnan ered az érdeklődésed a francia kultúra iránt?
Nagyon szeretem a francia kultúrát, és magukat a franciákat, így a zenéjüket is. A bohémságuk, lazaságuk, őszinteségük, őrültségük, melankóliájuk nagyon inspiráló.
Ki a kedvenc francia sanzonénekesed?
Szeretem Camille-t, Emily Loizeau-t, ZAZ-t, de az olyan nagy klasszikusokat, mint Piaf és Georges Brassens, illetve a régi alternatív zenekarokat is, mint a Noir désir vagy a Louise Attaque.
Mit gondolsz, mi az, ami miatt a sanzonok olyan népszerűek itt, Magyarországon is?
A század elején minden, ami Párizsból jött, nagyon-nagyon népszerű volt. Minden szempontból ők diktálták a divatot, így a zenéjüket is igen hamar átvettük: a sanzon a cigány zenével keveredve beleivódott a magyar emberek bőrébe.
Az egyetemen nem zenét tanultál, hanem francia szakon végeztél. Mikor kezdtél el foglalkozni komolyabban a zenéléssel, a dalszerzéssel?
Azóta komolyan foglalkoztam a zenéléssel, hogy tizenöt éves koromban elkezdtem tanulni. Már egyetemre is úgy mentem, hogy tudtam, zenész szeretnék lenni, voltak már zenekaraim akkor is. Az egyetem után elvégeztem a Kőbányai Zenei Stúdió ének szakát, mondhatni itt lett legitim a zenészségem.
Hogyan születik meg nálad egy-egy dal?
Többféle megoldás létezik, leginkább diktafonon gyűjtögetem a zenei ötleteket, szösszeneteket írogatok a füzetbe, és egyszer csak elkezdek rendszerezni, összepasszintani, továbbfejleszteni részeket, míg végül össze nem áll, ki nem rajzolódik valami.
Mikor szerezted az első dalodat és miről szólt?
Ez elég érdekes, a lobogó tűzről szólt, egészen pontosan a tűz és a levegő kapcsolatáról, ráadásul angolul. Fogalmam sincs, honnan jött, és miért pont angolul írtam, de még szótáraztam is hozzá. Tizenöt éves voltam ekkor.
Milyen előadók inspirálnak téged?
A bátor, önkifejező előadók, akik emberileg is egyben vannak, és van mit mondaniuk.
A dalaidból általában életigenlő szemléletmód tükröződik. Miből táplálod az optimizmusodat?
Ez alapbeállítottság is, de tanulható is. Például értékelni kell a kis lépéseket, a kis fejlődést is, és hálásnak kell lenni a jó dolgokért. Ez egy gyakorlatként is felfogható. 🙂
Több zenekarral is szorosabb kapcsolatban voltál/vagy – mennyiben másabb, esetleg nehezebb önállóan színpadra lépni?
Természetesen melósabb, hiszen nagyobb a felelősség, hogy milyen hangulatot csinálok, éppen ezért nagyobb a sebezhetőség is. Viszont sokkal izgalmasabb, hogy mikor mit sikerül kihozni a közönségből és magamból, hogyan tudok velük kapcsolatot teremteni.
A 2015-ös Cseh Tamás Program egyik támogatottja voltál. Mit adott neked ez a program?
Egy nagy löketet, hogy megcsináljam a második lemezem, a Táncolj velem élet!-et, ami egy sokkal komplexebb, átgondoltabb, összeszedett anyag lett, mint az előző, Hab a tetején.
Az előzenekari támogatás révén Tompos Kátya koncertjei előtt is felléptél. Milyen a kapcsolatod Kátya zenéjével? Mennyire érzed közel magadhoz?
Nagyon jól kijöttünk Kátyával, sok a közös bennünk, de legfőképp a francia kultúra szeretete köt össze minket. Kátya is sokszínű, rengeteg műfaj tudja inspirálni, és ez a zenéjén is hallatszik.
A zenéléssel eltöltött évek során miben változtál a legtöbbet? Hogyan formálódott a stílusod, a hozzáállásod?
Leginkább emberileg változtam, és ez persze zenémre is kihatott. A rocktól az akusztikus, néha sanzonos, néha jazzes megszólalású feldolgozásig volt talán a legnagyobb ugrás, de úgy érzem, ezek a stílusok most szépen elkezdtek egy egységgé forrni bennem.
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
