A Hangfoglaló Program velük köszöntötte a magyar kultúra napját

Rovat

Megosztás

A magyar kultúra napja alkalmából az NKA Hangfoglaló Program és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda könnyűzenei ünnepséget szervezett. Az ünnepség hagyományainak megfelelően, idén is hallhattunk több fellépőt, akik a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának idei és korábbi támogatottjai.

Az eseményen fellépett a Napfonat energikus női együttese, akik ütős hangszerekkel egészítik ki acapella éneküket. Ezeket a lányokat egyedi hangszín és világzenei hangzás jellemzi, érdemes megjegyezni a nevüket, sajátos módon fogalmazzák újra a népdalokat. A magyar dalok mellett, más nemzetekét is feldolgozzák, hangzásukkal kiemelik a népzene erejét és szépségét.

Utánuk következett a The Anahit, akik különleges nevüket az örmény mitológiából merítették, egy olyan istennőtől, akihez a víz, a termékenység, a gyógyulás köthető. Már nevükkel predesztinálják zenéjük is, hiszen dalaikban központi szerephez jut a nőiesség megélése.

Náluk a popzene keveredik a ritmusos R&B-vel. Hallgatóiknak azt üzenik, mindannyian voltunk már hasonló helyzetben, de lesz még jobb is!? Harmadik kislemezük 2020 szeptemberében debütált.

Az esemény utolsó fellépője Deva volt, aki fiatal kora ellenére már három kislemezzel büszkélkedhet, ráadásul nemzetközi színtéren, az aktuálisan legpiacképesebb zenészek listáján is szerepel.

Különleges számai egy ősi földre kalauzolnak el minket, a felcsendülő lágy dallamok a magyar népdalelemekre emlékeztetnek, miközben a számait saját maga írja, énekli.

Az online eseményt élőben közvetítették a Hangfoglaló Program Facebook-oldalán. Köszöntőt mondott Gryllus Dániel, Kossuth-díjas zeneszerző, Kedves Péter, dalszerző, a Hangfoglaló Program korábbi támogatottja, és Horváth Gergely, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának tagja.

Képek: Facebook

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta