Egy osztálytárs rendkívül sokféleképp lehet fura és idegesítő. Például úgy, hogy be nem áll a szája, pletykás, okoskodós vagy hangoskodós. De milyen frusztráló tud lenni, amikor egyszerűen nem beszél?!
Néma gyereknek anyja se…
A kommunikáció nem csupán beszéd: kommunikálunk a gesztusainkkal, mimikánkkal, testtartásunkkal, öltözetünkkel is. Ezt nonverbális kommunikációnak hívjuk. A verbális kommunikáció, azaz a hangzó beszéd viszont kiemelt szerepben van, mert a nyelv segítségével igazán árnyaltan, érzékletesen és pontosan tudjuk kifejezni gondolatainkat.
Aki ténylegesen beszédképtelen, az afáziában szenved. Ezt valamilyen egészségügyi zavar, ami elsősorban a bal agyfélteke rendellenességeihez köthető, ugyanis az felelős a beszédünkért. Természetesen ilyen betegségben kevesen szenvednek, szóval ha valaki nehezen kommunikál, nem egyből erre kell gondolni, ám a rövid ideig tartó beszédzavarok intő jelek lehetnek, vagy épp egy komoly betegség előjelei, szóval viccet sem kell azért csinálni belőle.
Ha nem szervi vagy egészségügyi a probléma, akkor lelki eredetű: a mutizmus. Ez pszichogén hallgatást jelent, és általában bántalmazott vagy magát annak tartó, hátrányos helyzetű, mentális zavarral küzdő, nagyon zárkózott gyerekeknél szokott előfordulni. Ekkor jellemző, hogy a “beteg” csak bizonyos társaságokban nem tud beszélni: például otthon, a családban igen, míg az osztályteremben nem.
A nők mindig többet akarnak…
A nők háromszor többet beszélnek, mint a férfiak, tartja a tudomány. Ráadásul azt is kiderítették, hogy ennek biológiai okai vannak: a nyelvért felelős fehérje bennünk, csajokban túlteng. Ez egyébként pici kortól kezdve megfigyelhető: a lány gyerekek korábban kezdenek beszélni és több szót használnak a beszédtanulásuk első szakaszában, mint a fiúk. Egyébként a fejlődés során mindenkinek megvan a maga tempója, amit nem is szabad és nem is kell sürgetni. A logopédusok is csak a 2,5 és 3 év körüli gyerekekkel kezdenek foglalkozni, ha nem beszélnek.
Szánalmas szívatások
A közösségek mintákon, sémákon alapulnak és mint mindenütt, az osztályközösségekben is legtöbb esetben van egy ember, aki lehet szívatni. Ő a nyomi, a fekete bárány, a vidéki, a későn jövő, a ciki lány vagy a lányos fiú… mindegy. Ő a leggyengébb láncszem. Sokszor az apró gúnyolások -ami másnak csak vicc, de neki nem tréfa – juttatnak el oda valakit, hogy inkább nem is beszél senkivel: úgyis csak kiforgatják, kifigurázzák.
Ám az is meglehet, hogy aki nem beszél, azért nem teszi, mert senkit nem kedvel a társaságból, antiszociális. Vagy éppenséggel felsőbbrendűségi tudata van és úgy érzi, nem tudja senkivel megosztani a gondolatait.
Mindenesetre érdemes elgondolkodni azon, hogy jót tenne-e a közösségnek és az adott egyénnek az, ha nyitottá válna az osztály felé, és ha igen, akkor érdemes kimozdítani ebből a sajátos komfortzónából.
