Hatéves kislányként él a hétgyermekes apa

Rovat

Megosztás

“Stefonknee” Wolschtt 46 évesen úgy döntött, nem csak, hogy férfi nem akar többé lenni, de felnőtt sem. A kanadai “transznemű kislányt” most befogadta egy család, ahol együtt játszhat az unokákkal.

23 éve volt már házas, és volt hét gyermeke, amikor egyszer közölte feleségével, hogy nem bírja tovább az életet férfiként. A felesége nemigen tolerálta transzneműségét – azt mondta, vagy szokjon le erről, vagy hagyja ott a családot. Pedig korábban azt már elfogadta, hogy férje transzvesztita, és vonzódik a női ruhákhoz – de az már sok volt neki is, hogy a meglett ember kislányként akart élni . Férje ezután többször is öngyilkosságot kísérelt meg. Legutoljára akkor, amikor egyik lánya férjhez ment, és azt kérte, hogy, ha lehet, apja férfiként jelenjen meg a szertartáson- írja a globoport.hu. 

stefonknee-wolschtt-with-her-mom-and-dad

Paul – ekkor még hivatalosan így hívták – ekkor végképp elbujdosott otthonról, és hajléktalanként élt, majd befogadta őt a torontói transznemű közösség egy temploma. Ott találta meg őt jelenlegi családja. “nevelőapja, és nevelőanyja”, no meg “testvérei” jól kijönnek vele, és elfogadják, hogy immár – fizikailag – 52 éves férfi létére, kislányoknak készül ruhákat hord (xxxl méretben), napjait pedig babázással, rajzolással és egyéb lányos dolgokkal tölti – jól elvan a család legkisebb unokájával. Korábban egyébként még nyolc éves volt, de mikor az unoka jelezte, hogy inkább kistesót szeretne, váltott a hatra. Pénzkeresetül azért a legkevésbé sem kislányos dolgot csinálja, bájos kis csizmácskáiban havat lapátol. A transgender project filmjében arról is beszél – bár nem tagadja, hogy volt már házas és vannak gyermekei, de jelenleg nem kíván felnőtt lenni.

stefonknee-wolschtt-transgender-youtube-2

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta