Október utolsó hetének tanára Keresztúri József, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola iskolaigazgatója lett. A vele készült interjúból megtudtuk, mi egy igazgató legfontosabb teendője, és kiderült az is, mi egy oktatási intézmény vezetőjének véleménye a tanár-diák szerelemről.
Melyek egy középiskola igazgatójának legfontosabb feladatai?
A kiindulópont egy iskola életében, hogy milyen célkitűzések és módszerek határozzák meg a működését. Így aztán talán a legfontosabb a Pedagógiai programunk tartalmainak megfogalmazása. S ha már megvannak a célok, a megvalósításhoz két félre van szükség: egyformán gondolkodó alkalmas pedagógusokra és az oktatást segítő kollégáinkra, illetve a programban boldogan fürdőző tanulókra. Az utóbbival kapcsolatosan komoly PR tevékenységet kell folytatnunk. Pályaválasztási börzéken, szakmai versenyeken és rendszeres fellépéseken népszerűsítjük iskolánkat, hogy minél több érdeklődő és tehetséges gyerekhez eljusson a hírünk. Munkáltatói értelemben néhány éve alapvetően alakultak át a feladataink. Már nem vagyunk igazgatók, a törvény szerinti megnevezésünk intézményvezető. A munkáltatói jogaink sem a régiek, de a legfontosabb területen mi gyakoroljuk: a KLIK által meghirdetett álláshelyekre mi interjúztatjuk a leendő kollégákat, és mi is teszünk javaslatot arra, kit alkalmazzon a fenntartó. A tanári összetétel mindent meghatároz. Komoly szervezetépítési eredmény, hogy olyan kollégákkal dolgozhatom együtt, akik szeretik a hivatásukat és értik annak minden csínját-bínját.
Hogy éled meg azt, hogy az igazgatói feladatok miatt kevesebb idő jut a tanórai tanításra?
Nagyon hiányzik. Három évtizedet tanítottam, ebből majd negyedszázadot a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, hetedik éve pedig a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában. Életre szóló élményeket éltem át a tanítás mindennapjaiban. Szeretem átadni az évtizedek alatt felhalmozódott tudást, ami holt érték lenne, ha bennem maradna. Jó látni, ahogy formálódnak a diákok, ahogy egyre felelősségteljesebben tudnak döntéseket hozni a számukra fontos helyzetekben, ahogy gyerekből felnőtté válnak. Mióta igazgató vagyok, komoly konfliktust okoz, hogy olykor akadályoz a tanításban a vezetői munka. Nem szeretek hiányozni vagy késni az óráimról, pedig ez előfordul néha. Ezért aztán felhatalmaztam a tanítványaimat, hogy becsöngetéskor bedugják a fejüket az egyébként mindig nyitva álló irodám ajtaján: Joe bá, kezdünk… Arra is ügyelek, hogy minden osztállyal közvetlen kapcsolatban legyek, ezért van az, hogy csak az induló osztályokat tanítom, azután átadom őket egy vezető szakmai tanárnak vagy az ofőnek. Így mindenkit ismerek, mindenkit meg tudok szólítani. Mivel viszonylag kis iskola vagyunk, az iskolarádiónk pedig évek óta döglődik, gyakran járom végig az osztályokat, és kommunikálok személyesen mindenkivel.
Miben különbözik egy művészeti iskola egy reálgimnáziumtól?
Minden iskola különbözik egymástól, minden közösség más. Attól, hogy kik, kinek, mit és hogyan tanítanak… A mi pedagógiai programunk a speciális műveltség átadása mellett a személyiség fejlődésére és a művészi tehetség kibontakoztatására fókuszál. Ám ez nem jelenti azt, hogy reálműveltségre ne lenne szükségünk. Természettudományos kollégáim érdekes órákat tartva próbálják lebontani az általános iskolákban felépült falakat. Matematika szakos kollégáim pedig egyéni fejlesztésekkel elérték, hogy a tavalyi tanévben senki sem bukott meg az iskolában! Tudjátok ti, milyen nagy eredmény ez? Még a diszkalkuliás tanulók is kapnak játékos fejlesztést, hogy a logikus gondolkodás szépségeit megkóstolhassák. Persze dominálnak a humán tantárgyak és a kreatív alkotómunka, de nem szeretnénk maguktól elszállt félművelt fiatalokat látni az érettségi és a szakmai vizsga környéken, van belőlük elég a felnőtt világban…
A leglényegesebb különbség abban van, hogy a mi tanulóink az átlagosnál nyitottabbak, olykor harsányabbak is, minden porcikájukban szeretnék átélni az alkotómunka folyamatát, és hogy ezért áldozatokat is tudnak hozni. Nálunk párhuzamos művészetoktatás keretében tanulnak a diákok, ami azt jelenti, hogy a gimnáziumokhoz hasonló közismereti tudás elsajátítása mellett szakmát is tanulnak, és egy évvel az érettségi után már OKJ-s „Gyakorlatos színész” és „Táncos” szakvégzettséget is szereznek. Mindezt heti 40 tanórában, és még ehhez jönnek a különböző egyéb elfoglaltságok, kurzusok, színházi beavatások stb.
Mit tekintesz pedagógusi pályafutásod legnagyobb sikerének?
Ez nagyon nehéz kérdés, mert olykor sokkal nagyobb sikernek érzem azokat az apró-cseprő eredményeket, amelyekkel nem szoktunk dicsekedni, de a mindennapok nélkülük nem működnének, és a nagy sikerek is belőlük építkeznek.
Nagyon büszke vagyok arra a tényre, hogy hetedik éve, mióta igazgatom a Nemes Nagyot, nem tapasztaltam az iskolában rongálást és agressziót, és nem volt egyetlen fegyelmi tárgyalásunk sem. A nevelőtestület minden tagja elvégzett egy konfliktuskezelési tanfolyamot, az egyébként természetesen jelentkező problémáinkat mindig tisztázni tudjuk, mindig találunk előre vivő közös megoldásokat.
A múltból is említek kettőt. Nagyon szerettem azt a kísérletet, amelyet 8 évig csinálhattam, komplex humán műveltség volt a neve, amolyan egytálétel-szerű tantárgy volt. Közös tanmenetben tanítottam a történelmet, az irodalmat, a színházat és miegyebeket, így nagyszerűen épülhetett egymásra a kor és a művészet. A leghangosabb sikerünk az „Odyssey of the Mind” – Az értelem Odüsszeiája – elnevezésű kreativitás magyar és világbajnokság többszöri megnyerése volt, amiből következően éveken át saját televíziós műsorunk is volt.
Mi a legnagyobb siker, amit el szeretnél érni a pályafutásod során?
Most, rövidtávon az lesz a legnagyobb siker, ha ebben a gazdaságilag nehéz időben sikerül befejeznünk a színháztermünk kialakítását. Már félúton járunk, a neve is megvan: Arisztotelész gümnaszion. Középtávon szeretném elérni, hogy iskolánk azután is sikeresen fogadja és képezze a tehetséges diákokat, amikor én már nyugdíjas leszek, hogy hosszú évtizedekig boldog fiatalok zsivaja töltse meg az öreg épületet. Hosszútávon pedig folytatni szeretném az egyetemi oktatói munkámat, és a szépen szaporodó unokáimnak szeretnék átadni mindent, amit csak tudok.
Mi volt a legkínosabb szituáció, amibe tanárként kerültél?
Nem emlékszem ilyenre, mert mindig felvállaltam, ha kínos helyzetbe kerültem. Ha valamivel megfogtak kíváncsi tanítványaim, elismertem, hogy ennek utána kell néznem, de aztán a következő órán komolyan odatettem a dolgot. Ha nagyon gondolkodom, mégis eszembe jut egy-kettő… Pl. amikor anyukámnak nézték az egyik tanítványom fiatal anyukáját, mert úgy mutattam be, hogy a kedvenc anyukám… Vagy amikor lecsúszik az ember slicce… Egyszer – még pályakezdő koromban – az egész óra alatt az alsótestem fixírozta egy végzős diáklány. Gondoltam, nem fog ő engem zavarba hozni… Az óra végén az egész osztály előtt rápirítottam, hogy mit nézett egész idő alatt az alsótestemen, amire ő elcsukló hangon: a szabásmintát… Csak azt feledtem el, hogy óra elején megdicsérték a lányok az új nyári öltönyöm, és én elmondtam nekik, hogy a feleségem varrta…
Mi a véleményed igazgatóként a tanár-diák szerelemről?
Jobban örültem volna, ha a diákszerelemről kérdezel, mert arra nagyon szép válaszom van: a világ legszebb három dolga közül az egyik. Úgy gondolom, hogy a felnőtteknek és a kortárs fiataloknak is tiszteletben kell tartaniuk ezt a csodás érzést. Sem a kívülállók, sem az érintettek nem sérthetik meg az intimitását. Nem tartozik másra, csak a boldogságban fürdőzőkre, de rájuk nagyon… Még emlékszem rá, pedig a múlt évezredből vannak a tapasztalataim… És ha diákszerelemnek számít az egyetemi kapcsolat, elmondhatom, hogy három és fél évtizede a feleségem az utolsó diákszerelmem.
A tanár-diák szerelem már más tészta. Nem gondolom, hogy eleve valami gonoszságon alapszik, de mindenképp komoly aggályokat vet fel, sőt, a kapcsolat realizálása tabu. Persze, beleszerethet egy alig néhány évvel idősebb fiatal kolléga egy középiskolás tanítványába, de pontosan attól, hogy tanári helyzetben van, komoly önkontrollt kell gyakorolnia. Nem csak a törvényi és erkölcsi tiltások okán, hanem azért is, mert ez a szerelem nem azonos státusú és tapasztalatú emberek között szövődne. A fiatalkorú diák, ha akarjuk, ha nem, valamelyest kiszolgáltatott helyzetben van a felnőtt tanárával szemben. Ám ha ez az érzelem kölcsönösségen alapul és elég mély, vagyis ha az igazi jött el mindkét fél életében, tudnak mindketten várni. Kivárni, hogy a tanár-diák jogviszony megszűnjön, és beteljesedhessen, aminek be kell teljesednie, vagy komolyabb sérülések nélkül múljon el, aminek el kell múlnia.
Kik azok a tanítványaid, akiket az olvasóink is ismerhetnek, mert a középiskola alatt vagy után lettek országszerte ismertek?
Általában büszke vagyok minden tanítványomra, akárhol is valósítják meg önmagukat. Az országosan ismertek sem élveznek nagyobb figyelmet, mint pl. Deutsch Zoli, Faragó Csaba, Duló Ildi, Takács Árpi, Udvarhelyi Dávid, Eck Attila, néhányan azok közül, akik pedagógustársaimmá váltak. Annyira leköt az új műhely vezetése, hogy sajnos, vagy szerencsére, alig van időm követni a sorsukat.
Persze örömmel nézem meg pl. Szirtes Balázst, Pálmai Annát, Éry-Kovács Zsannát, Horváth Illést, Molnár Áront, Mohai Tamást, Kovács Gergelyt, Farkas Dénest jobbnál jobb előadásokban a magyar színházi élet legjobb műhelyeiben, vagy az Ódry Színpadon sok-sok tanítványom. Nagyokat bólogatok, ha műsorvezetőként lényegre tapintó témákról okosan vitatkozik Varga Edit, Vogyerák Anikó vagy Czippán Anett a különböző televíziós csatornák műsoraiban, vagy a legfontosabb társadalmi eseményekről tudósít Susánszky Bence. Jó hallani, hogyan találta meg a nagyvárosi tempót Mákszem Levi székely lassúságú beszéde, és hajnali órákban is készséggel nyilatkozom Balogh Tominak népszerű rádiócsatornáján, ha érdekes kérdéseket feszeget. Rendszeresen elolvasom a velük készült interjúkat, és bevallom, jól esik, ha megneveznek az origó kifejtésekor. És folyamatosan együtt dolgozom iskolavezetőként pl. Varga Nikivel, a Nemzeti Táncszínház színházpedagógusával, Herner Danival, a szinhaz.hu alapító ügyvezetőjével vagy Kovács Balázs könyvkiadó szerkesztővel. Boldogan veszek részt Gévai Csilla könyvbemutatóján és örülök vele együtt tiszta szívemből, amikor elújságolja, hogy Dél-Koreában is kiadják a könyvét. Ahelyett, hogy még oldalakon keresztül sorolnám a többieket, a végén inkább azzal dicsekszem el, hogy évek óta a Nemes Nagy-os diákokból áll össze a három színművészeti egyetem (Budapest, Kaposvár, Marosvásárhely) induló osztályainak negyede-harmada-fele. És hogy a tánctagozatunk már az indulás évében Auswitzban lépett fel A halálra táncoltatott lány című holokauszt balladával. Saját kitüntetéseim helyett is az ő utolsó elismerésükkel zárom: alkotásukért, az iskolában és az osztályban folyó munkájukért tavaly Raoul Wallenberg Díjban részesültek…
Nem vagyok álszerény, tudom, hogy mit kaptak és kapnak tőlem, tőlünk ahhoz, hogy megvalósíthassák álmaikat, de azt is tudom, hogy nélkülük ez nem menne. A tehetségüket magukkal hozzák, mi arra tanítjuk őket, hogyan éljenek ezzel a tálentummal, hogyan készüljenek fel egy-egy feladatra. Vagy ha a hogyant nem is adjuk meg minden kihívás megvalósítására, de a felelősséget, hogy mindenre fel kell készülniük, beléjük plántáljuk. Bennünket, pedagógusokat – az óvó nénitől a professzorig – ez vezet, és nem kenyerünk a híressé vált tanítványokkal való méltatlan büszkélkedés. És mi ezzel a tudattal jól meg vagyunk fizetve, mert a mi munkánk egyfajta adok-kapok játék: miközben „utat adunk a lábuk alá” (Pálmai Anna, a Katona József Színház színművésze nyilatkozata a Junior Prima Díj átvétele után), mi is gazdagodunk, tanulunk, kiteljesülünk általuk.
Milyen emlékeid vannak róluk a középiskolai éveikből?
Csupa csoda… Az önfeláldozó Boldog Herceg és a szerelmes kis fecske józsefvárosi története. Az Atlanti óceán partjához közeli La Roche-sur-Yon-ban a keresztfán éneklő Jézus. A tízezres stadion 72 országból jött fiataljainak tomboló ünneplése a kreativitás VB-n az USA-beli Colorado-Boulderben. Az általános iskolai matektanárnőm büszkesége, amikor a televíziós műsoraimban a tanítványaimmal látott. Pompei, Capri és a lányok hajtogatós mesekönyve a Nagy utazásban. A Díszterem közepén álló égig érő fa tövében szaladgáló ördögfiókák és emberi társaik a Csongor és Tündében. A világfájdalom levezetése a Mi fáj? rögzített improvizációiban és a darabvégi nagy repp-ben. Molnár Ferenc Liliomja és A Pál utcai fiúk gittegylete a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A történelmi játszóház és a forradalmi happening március 15-én az iskola udvarán. Amerika, London, Párizs, kérem, maga nem normális – mindez két hónap alatt. És összességében vagy negyven ország, ahol felmutathattuk a tudásunkat, felmutathatták a tehetségüket…
S hogy közben Dani igazi bort csempészett a Szentivánéji álom kupáiba, hogy Bogit nekivezették a Macbeth sötét színpadán a falnak, hogy mennyit késtek, lógtak, és mennyire rászorultak ilyenkor a segítségre, kit érdekelne már? Ugye nem gondolod, hogy kiadom a csínytevéseiket? És azokat sem sorolom fel, akiknek túl hamar és túl könnyen jött a siker népszerű szappanoperákban, és most keresik önmagukat. Innen üzenem, hogy drukkolok, menni fog, mert az alap megvan hozzá! Jobban szeretem, ha mindenki megdolgozik a sikerért, mert a könnyen jött ismertség könnyebben vezethet az útvesztéshez, mint a bőrében magát jól érző ember alkotóművészi létezéséhez.
Borítókép: Nemessuli.hu
