A Hét tanára: Tomor István

Rovat

Megosztás

Szeptember második hetének tanára a budapesti Madách Imre Gimnázium angoltanára, illetve az iskola angol nyelvi munkaközösségének vezetője, Tomor István lett. A vele készült interjúban kérdeztük őt, vajon miért a tanári pályát választotta hivatásként, illetve azt is megtudtuk, mennyit kopik egy-egy diák nyelvtudása a nyári szünidő alatt.

Miért a tanári pályát választotta mint hivatást?

Sokszor tették már fel ezt a kérdést, így jó néhányszor volt már alkalmam elgondolkodni a válaszon, mégsem tudok egyértelműen felelni. Maga a „tanárság”, mint olyan mindig is vonzott. Talán furcsán hangzik, de egészen fiatal koromtól kezdve tanár szerettem volna lenni, tudtam, hogy ez az, amire születtem, így szerencsésnek tartom magamat, hogy ennyire egyértelmű volt az „irányválasztás”. Az, hogy milyen szakos, az többször változott az évek folyamán, de időben kiderült, hogy az angol nyelv lesz a választottam. Természetesen ebben közrejátszott az is, hogy nagyon jó angoltanáraim voltak, akik inspiráltak és motiváltak.

Hogyan állnak a diákok az angol nyelv tanulásához?

Tapasztalatom szerint nagyon pozitívan, nyitottan és motiváltan. Az angol nyelv mindenképpen szerencsés helyzetben van, ez az a nyelv, ami körülveszi őket, ami ömlik rájuk, ami az életük és a napi rutinjuk számos szegmensében megjelenik, és amelynek tudása nélkül rengeteg hasznos, élvezetes és izgalmas dologról lemaradnának. Nem ritka, hogy a fiatalok angolul néznek sorozatokat, filmeket, angolul olvasnak könyveket, cikkeket, ezáltal gyakorlatilag saját magukat fejlesztik, és egyszersmind ösztönözik a nyelv elsajátítására. Fontos feladat, hogy ezt a motivációt az órákon is fenntartsuk.

Mit tart a legnagyobb hibának, amit egy tanár elkövethet az angol nyelv tanítása során?

Én személy szerint azt tartom a legnagyobb hibának, ha az órákon nem vesszük figyelembe a csoport tagjainak igényeit, érdeklődési köreit és céljait. Minden tanuló más, mindenkinél más működik, mást kell hangsúlyozni, másképp kell dolgokat megközelíteni, más „plusz anyaggal” kell gazdagítani a repertoárunkat. Csak így lehet sikeren együttműködni a tanulókkal, és fenntartani a motivációjukat. Ezek mellett természetesen fontos a pozitív életszemlélet, a nyitottság, és a pozitív megerősítés, visszaigazolás. Nehezen tudom elképzelni, hogy sikeres munkát lehet végezni, ha ezek bármelyike nem valósul meg.

Mennyit kopik a diákok angoltudása egy-egy nyár alatt, amennyiben nem használják az idegen nyelvet?

Ha nem használják a nyelvet, akkor természetesen jó eséllyel felejtenek, de – ha szükséges – az „előző tanév végi tudásuk” visszahozható és megerősíthető.

Melyik készséget a legnehezebb fejleszteni egy idegen nyelv tanulása során? Az olvasás-, írás-, beszédkészséget vagy a hallás utáni megértés készségét?

Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert ezek a készségek nagyban egyénfüggők is. Vannak, akik írásban, mások szóban fejezik ki magukat könnyebben, egyesek a hallás utáni szövegértésekben sikeresebbek, mások inkább a leírt szöveget preferálják. Amellett, hogy minden készség fejlesztése egyformán elengedhetetlen, számomra az íráskészség fejlesztése az, amit nagyon fontosnak tartok célirányosan fejleszteni az érettségik, és a különböző nyelvvizsgák követelményeinek megfelelően.

Mik a feladatai egy angol nyelvi munkaközösség vezetőjének?

A munkaközösség-vezető feladatai eléggé szerteágazóak. Amit mindenképpen kiemelnék, az a különböző iskolai angol nyelvi mérések, szintfelmérők és angol nyelvvel kapcsolatos programok megvalósításának elősegítése, ezek koordinálása, illetve közvetítés a vezetőség, illetve alkalmanként külső – a diákok javát szolgálni hivatott – szervezetek és a munkaközösség tagjai között. Termeszeseten, ezeken kívül egyéb fontos teendők is vannak, mint például a különböző országos versenyekről szóló felhívások továbbítása a tanulók, illetve a munkaközösség tagjai felé, vagy az óralátogatások.

Ha szomorúak a diákok, magánéleti gondjaik vannak, és nem akarnak tanulni az órán, milyen praktikák segítenek abban, hogy a tanár rávegye őket, hogy mégis vegyenek részt aktívan az órán?

Nincsenek olyan „praktikák”, amelyek mindenkire egyformán hatásosak, hisz a kérdésben említett „magánéleti problémák” is mindig más jellegűek súlyosságukat és időbeliségüket tekintve is. Azt gondolom az ilyen esetekben a segítőkész hozzáállás és a rugalmasság a legfontosabb.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta