Vajkai Zoltán magyar- és drámapedagógiai órákat tart az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskolában. A Középsuli sorozat szereplőinek egyik kedvenc tanárát kérdeztük arról, hogyan lett pedagógus, mit tud adni a drámapedagógia a gyerekeknek, és arról is, mire jók a kötelező olvasmányok.
Hogyan került a pályára?
Nagyon korán, már az általános iskola harmadik osztályában eldöntöttem, hogy tanár szeretnék lenni. Őszintén az ragadott magával, hogy az egyik tanítóm hétvégenként forró csokoládéval kedveskedett nekem és osztálytársaimnak. Akkor elkezdett érdekelni az irodalom és utána semmi nem téríthetett le a tanári pályáról. Érettségi után a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanultam, majd a Szegedi Tudományegyetem diákja lettem. Társaim közül sokan tudták, hogy nem szeretnének tanítani, de az én elhatározásomat semmi nem ingatta meg. Akkoriban azt mondogattam, hogy azért szeretnék tanár lenni, hogy a tanítványaim “nagy kezdőbetűvel írhassák le magukról, hogy Ember”. Ezt ma is vallom. Fontosabb az erkölcsi tartás, az egyéni vélemény és önmagunk felvállalása, mint a hagyományos értelemben vett tudás. (persze az is fontos)
Mit tud adni a színészmesterség képzés annak, aki nem készül színésznek?
Az egyetem után részt vettem a Drámapedagógiai Társaság rendező-tanári képzésén. A színészmesterség oktatása lehetővé tette számomra, hogy a diákokból előhozzam a sokszor mélyen megbúvó kreativitást. Korunk talán legnagyobb betegsége a szellemi tunyaság. A színészmesterség tantárgyon keresztül megnyílhatnak és megismerhetik önmagukat is. Számukra és számomra is a szabadságot jelenti a színészképzés.
Mit gondol a köteleező olvasmányokról?
