Hogyan éld túl, hogy mindenki mehet bulizni, csak te nem?

Rovat

Megosztás

Sokszor érezhetjük, hogy a szüleink megakadályoznak minket abban a normális életben, amit elképzelünk magunknak – amit mások megtehetnek, mi nem. A mi maradi szüleink pedig csak egy szót ismernek: NEM. Hogyan éld túl?

Jutka is utálta

“A szüleim mindig baromi jófejek voltak. Mindent megbeszéltünk, amit akartam, minden kérdésemre válaszoltak, nem volt kellemetlen téma, nem voltak tabuk. Együtt jártunk mindenhova, szerették a barátaimat.

Aztán eljött az idő, hogy a barátnőim minden hétvégén mehettek bulizni, ki hisztivel, ki könyörgéssel, ki csakúgy alapon érte el. Nekem egy darabig nem is volt kísértés, mert nem vágytam ilyen helyekre. Aztán egyszer mégis kedvet kaptam. Megkérdeztem anyáéktól, hogy na? Mehetek? Kapásból nemmel válaszoltak.

Nem szoktam hisztizni, és mivel megszoktam, hogy általában egyetértettünk mindenben, új volt ez a felállás. Nem tudtam hova tenni. Nagyon kiakadtam. Egy napig nem szóltam hozzájuk. Nem csesztettek, kivárták, míg megnyugszom. Aztán elmagyarázták, hogy mi a szitu.”

large

1. Ráérsz még. 

“Persze, ez a legidegesítőbb szöveg, amit ilyenkor hallhat az ember. De ma már tudom, hogy igazuk volt. Azok a fiatalok, akik már nagyon hamar belevetik magukat az éjszakába, iszonyat hamar kiégnek. Nem törvényszerű, de gyakran. Mert ha már 13 évesen minden pénteken valami buliban rázod a feneked, mit fogsz csinálni 20 évesen? Nem lesz már jó, nem lesz már elég, uncsi lesz.”

2. Az alkoholhoz fel kell nőni.

“Mindenki kipróbálja az ivást, ki előbb, ki később. De ha minden hétvégén bulizol, sanszos, hogy minden hétvégén inni fogsz. Egy 13 éves gyerek szervezete még nem készült fel a szesz ilyen mértékű bevitelére. Az a test még fejlődik. Az a test még egészséges dolgokat szeretne. Nem az alkoholt, a cigarettát és egyebeket.”

Party-Hard-Woman-GIF

3. Értik, hogy szabadságra vágyom, de azt nem így kell elérni.

“A kompromisszum megszületett: mivel értik, hogy a szárnyak próbálgatása a mehetnék, jó, havonta egyszer mehetek, de édesapám eljön értem a megbeszélt időben. Azt mondták, hogy nem szeretnék, ha úgy érezném, kimaradok valamiből, de én is értsem meg, hogy ők a szüleim, és óvni akarnak. Megértettem.”

Szóval, hogyan éld túl? Türelemmel. Próbáld normálisan elmagyarázni a szüleidnek, hogy miért akarsz menni. Miért van erre szükséged. Ha még így sem akarnak engedni: fogadd el, és tényleg hidd el, hogy NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL.

Hogyan éld túl, hogy mindenki mehet bulizni, csak te nem?
Téged engednek a szüleid bulizni?

képek: data.whicdn.com/images/34409971/large.gif, gifsec.com/wp-content/uploads/GIF/2014/03/Party-Hard-Woman-GIF.gif?gs=a, globe-views.com/dcim/dreams/party/party-06.jpg

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta