Hősök születésnapi koncertek és ’Best of’ album!

Rovat

Megosztás

Tizenöt éve pár középiskolás srác bulizgatott, és csináltak egy hiphop bandát, mit se gondolva arra a hosszú karrierre, amit később befutnak majd… A Hősök zenekar az elmúlt időszakot egy ’Best of’ albummal fejeli meg, és a ráadás két születésnapi koncert: november 11-én Veszprémben, november 12-én pedig Budapesten az A38 Hajón! A srácok a buli mellett komolyabb dolgokkal is foglalkoznak: a Hősök nemrég a MÁV baleset-megelőzési kampányának arca lett.

November 11-én limitált példányszámban jelenik meg a Hősök ’Best of’ lemeze, amelyen stílusosan tizenöt dal szerepel: tizenegy régi és négy idei szerzemény. „Mindig ódzkodtam az ilyen válogatáslemezektől, de tizenöt év alatt valóban felhalmozódott annyi dal, ami összeállt egy kerek egésszé. A válogatásnál nem a kronológiai sorrendre ügyeltünk, hanem arra, hogy hogyan állnak össze egységgé a darabkák. Jó lesz később visszaemlékezni arra, hogy tizenöt évesen csináltunk egy ilyet is”

– meséli Eckü.

A születésnaphoz ünnepi koncertek is dukálnak! November 11-én Veszprémben lépnek fel az Expresszóban Diggiemannel, november 12-én pedig Budapesten az A38 Hajón örvendeztetik meg a rajongókat. Ez utóbbi egy valódi hiphop ünnep lesz olyan vendég előadókkal, mint a Jambalaya, Tkyd vagy a PoeNick; a koncertek végén pedig DJ Gozth nyújta el a bulit, ameddig csak bírja szusszal a közönség.

unnamed (1)

A Hősök tehát sínen vannak, és tizenöt éves fennállásukat nemcsak bulikkal, hanem egy – tőlük talán kevésbé megszokott – komolyabb szerepvállalással is ünneplik: a banda a közelmúltban a MÁV-csoport baleset-megelőzési kampányának arca lett. Az együttműködés alapját a Lepörög a film adta, a zenekar és a MÁV kommunikációs csapata erre a dalra építve készített több kisfilmet. A félperces videók a fiatalok, illetve a 30-40-es korosztály tagjainak figyelmét hívják fel arra a sokkoló tényre, hogy Magyarországon évente 70 ember hal meg saját figyelmetlensége miatt kijelölt és illegális vasúti átjárókban, és további 20-an a vasúti kereszteződésekben, jellemzően szintén önhibájukból. Kicsivel több odafigyeléssel a balesetek szinte minden esetben elkerülhetők lennének.

„A MÁV megkeresett minket, hogy forgassunk közös kisfilmeket a témában. Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, és szuper volt a közös munka is – főleg, hogy a saját csapatunkkal dolgozhattunk. Természetesen fontos volt, hogy könnyen tudtunk azonosulni a kampány üzenetével, hiszen mi is azt szeretnénk, ha csökkenne a halálos balesetek száma a vasútvonalakon. Tényleg igaz, hogy sokszor valóban életmentő lehet, ha figyelmesebben közlekedünk”

– mondta a kampányról Eckü.

A zenekar frontembere a Hősöket illetően azt mondja: még tizenöt év után is eszik a kalácsot… Azt kívánjuk nekik, hogy minimum még tizenöt évig majszolgassák azt a finom péksütit, és ontsák magukból a dalokat.

Hősök születésnapi koncert

november 11. – Veszprém – Expresszó

november 12. – Budapest – A38 Hajó

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta