Hurrikánként robbant be a trió kollabja

Rovat

Megosztás

Berobbantotta az idei évet Lotfi Begi, Gáspár Laci, és Majka közös száma, a trió egy óriási kollabbal jelentkezett!

Az alkotók eredetileg a tavaly évet célozták meg, az élet viszont felülírta ezt, először Gáspár Laci betegsége szólt közbe, majd Majka koronavírus fertőzése, végül a rendező, Miki357 pozitív COVID tesztje akasztotta meg a munkafolyamatokat.

„2019-ben nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy azt vártam, így eléggé kiábrándult és kiégett voltam. Abban az évben, december 23-án még beiktattam egy utolsó stúdiózást, amikor megszületett a „Hurrikán” első verziója és azonnal kirántott abból a negatív állapotomból! Friss volt, más volt mint az eddigi munkáim. Olyan elemi erővel rázott fel, ahogy egy hurrikán söpör végig a tájon – óriási lendületet adott 2020-ra”- mondta Begi, aki azt is megosztotta, mit jelent számára az új szerzemény:

„Ez a zene az én mentőangyalom, amivel rárúgjuk az ajtót 2021-re és remélhetőleg örökre magunk mögött hagyjuk a tavalyi évet!”

A közös felvételről hazánk egyik legsikeresebb lemezlovasa, Lotfi Begi így mesélt:

„A dal hangzásában most rendhagyó módon a funk és a hip-hop világába kalauzol el minket. Ezért is esett a választás Gáspár Lacira vokál szempontjából, aki azonnal elfogadta a felkérést és ragaszkodott hozzá, hogy a basszus témákat ő játssza fel. Majka is első hallásra beleszeretett a trackbe!”

Szerencsére, még ha várni is kellett a dalra, elkészült! A végeredmény pedig egy elsöprő, lüktető és igazán rádióbarát zene lett: az ütős szöveg és fülbemászó alap mesteri találkozása rögtön dallamtapadást okoz!

A szöveget Majoros Péter és Morócz Tamás írta, a fantasztikus képi világú rendezés Miki357 rendezésének köszönhető.

Főkép: YouTube

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta