Idegen kutya mászott a kertünkbe!

Rovat

Megosztás

Mit tehetsz a „nem kívánt” állatokkal?

Egyik reggel hangos nyávogásra ébredtem. Egy korábban sosem látott kismacska állt a házunk előtt, aki nem várta meg, hogy beinvitáljuk: bekúszott a kapu alatti résen, és pár percen belül birtokba vette az udvart. Kényelembe helyezve magát nyúlt el a teraszon, és további nyávogásokkal jelezte, hogy némi finomsággal a bendőjében érezné száz százalékosan otthon magát. Mi, akik így is macskatöbbletnek örülhettünk, kétségbeesetten néztünk össze: mit kezdünk most plusz egy fővel?

catt

Új családtag – bal kézről

Persze egy új jövevény kopogtatására nem lehet felkészülni, pedig bárki kerülhet hasonló helyzetbe. Ha nem is tarthatod meg a kisállatot, gondoskodnod kell róla, míg nálatok van. Ki tudja, mióta nem látott táplálékot.  De mivel, ha nincs otthon macskatáp, adódik a kérdés. Maszló Zsuzsa, a Gyömrői Árvácskák Állatotthon alapítója elmondta, mi a teendő ebben a helyzetben.

– A kidobott cica mindent megeszik,legyen az házi koszt,főtt éttel vagy tej. Bár utóbbival vigyázni kell,mert nem minden macska bírja. Van, amelyik hasmenést kap tőle,mert nem tudja megemészteni. Megfelelő még a rizs, főtt krumpli, levesfélék, tészta is. (Az én macskáim például imádják a túrós-tejfölös tésztát és a húslevest kis hússal is.) Húst is kaphat, leginkább csirkehúst,de csont nélkül. A szárnyasok combcsontja üreges,harapásnál szilánkosra törhet, lenyelve kárt tehet az állat belében, amitől az elpusztulhat– tudtam meg Zsuzsától.

A mi potyamacskánk bendője sem maradt üres, azonban ezzel nem oldódott meg helyzete. Gazdát kellett keresni neki, a lehető leghamarabb.

cat

Elveszett cica keresi gazdáját!

– Sajnos a macskákat még annyira se becsülik az emberek, mint a kutyákat; nem költenek az ivartalanításra. Felesleges kiadásnak tartják, azt hiszik,hogy majd elajándékozzák,vagy beteszik egy menhelyre a szaporulatot. De ha a kutyákkal tele vannak a menhelyek, macskákkal háromszoros a zsúfoltság. Menhelyen tehát képtelenség őket elhelyezni. Marad a hirdetés, saját erőből gazdit keresni vagy megtartani az állatot – folytatja Zsuzsa. Szerinte az ivartalanításban rejlik a titok nyitja. Ideje lenne, ha az emberek rájönnének, milyen fontos is ez. Igaz, sokaknak ez nagy kiadást jelentene, viszont ezzel tizedére csökkenne a kidobott állatok száma, kicsit fellélegezhetnének a menhelyek, mert csökkenne a túlzsúfoltság is, és kevesebb állathalál lenne a gyepmestereknél.

Mi nem vártuk meg, míg valaki becsönget a kismacskáért: anyukám a hóna alá kapta, és végigjárta vele a szomszédos utcákat. Ahol beengedték, azt a választ kapta: „Sajnos nem a miénk.”. Én ezzel párhuzamosan posztoltam egy, a cicáról készített fotót, reménykedve, hátha felismeri benne valaki elvesztett kedvencét.  Bár egy korábbi cikkemben arról írtam, a Facebookos gazdikeresés  nem mindig vezet eredményhez, ha hozzánk betévedt, idegen állat a tét, mindenképpen meg kell próbálni, hiszen 50% az esély, hogy hazavárják.

ctt

Valaki lohol mögöttem!

Úgy látszik, a mi családunk bevonzza az állatokat, mivel pár éve egy kutya követett hazáig. Akkor is hasonlóan megijedtünk, Zsuzsának azonban erre az égető kérdésre is van válasza.

– A kutyával más a helyzet, mint egy macskával. Ha a házunk előtt találunk egy kutyát az utcán, első, hogy elvisszük állatorvoshoz, kihívjuk a gyepmestert,vagy bevisszük az állatmenhelyre. Ezeken a helyeken van chip leolvasó, s meg tudják nézni,van-e az állatban. Ha igen, az országos nyilvántartásban utánanéznek a tulajdonosnak (ez a Datanet regisztrációs rendszer), és felhívják a gazdát, aki vagy jelentkezik a kutyáért, vagy nem. Ha látták, hogy kitették a kutyát egy autóból, szintén meg kell nézetni a chipet,mert némely ember buta, és azt hiszi, így megszabadult a kutyától, de ha van chip benne, kimutatható az, aki kidobta. Menhelyre bevinni szintén nem egyszerű a túlzsúfoltság miatt. Gyepmesteri telepre leadni kegyetlenség. Az majd minden esetben egyenlő a kutya halálával. Érdemes beengedni –  ha lehet –,  enni,inni adni neki, és lefotózni. A fotót majd minden állatmenhely elfogadja, és kiteszi közvetített segítségkérés címen. A megtaláló is hirdetheti. Nem egyszerű gond ez, és nincs rá igazán megoldás.

dog

A macska maradni akar

Természetesen mindkét esetben megesett a szívem az állatokon, és legszívesebben megtartottam volna mindkettőt, de a szüleim nem egyeztek ebbe bele. Ez nem jelenti azt, hogy mondj le a hozzátok betért kutyáról vagy macskáról. Ha ügyes vagy, meg tudod majd puhítani a családodat.

– A gyerek megkérheti a szülőket, hogy látogassanak meg egy menhelyet,ahol simogathat,sétáltathat egy kiválasztott kedvencet. Hátha így a szülők látják, hogy ez a mennyire nagy öröm neki. Még az is megeshet, hogy nekik is megtetszik valamelyik. De a kamasz ígéretet is tehet, hogy ő fogja gondozni, sétáltatni az állatot, azonban  akkor ezt be is kell tartani. Továbbá  beígérheti valamelyik tantárgyból a jegyjavítást érte. Lehet a fiatal először egy kiválasztott kutya virtuális örökbefogadója is,ami azt jelenti, hogy nem viszi haza, csak kijár hozzá. Ha ezt bevállalják a szülők, és nekik kell a gyereküket hozni-vinni,előbb vagy utóbb megunják, és beleegyeznek,hogy inkább vigyék haza. Addigra ők is jobban megismerik, s talán megszeretik – ajánlja Zsuzsa az olvasóknak. És ha sikerrel jár az akció, már csak arra kell ügyelni, nehogy a te kiskedvenced legyen a következő, akinek a neten gazdát keresnek vadidegenek. – Egy cicát, ha új gazdihoz kerül – és mi minden esetben el is mondjuk –, nem szabad kiengedni legalább egy hétig. De leginkább addig, amíg a macska nem mozog a lakásban fesztelenül, nem hallgat a gazdira, vagy elbújik. Ha ilyen cicát kiengednek a szabadba, nem biztos, hogy vissza is megy, hisz még ismeretlenek neki az illatok, a hely ismerete. A macska nem tudja, hogy amikor új helyre kerül, az az új otthona, meg kell ismernie.

szobacicák

S vajon mi lett a cikk elején bemutatott történet vége? Nálunk maradt a kismacska, avagy sem? Körülbelül két napja élvezte vendégszeretetünket, amikor megszólalt a csöngő. Egy hölgy volt a szomszédos utcából, azon lakók egyike, akiket anyukám nem talált otthon.

– A kismacskánkért jöttem. Láttam a Facebookon a fotóját – kezdte, mi pedig alig mertünk hinni a fülünknek. Nagy volt az öröm, hogy a cica megtalálta gazdáját, igaz, kicsit azért sajnáltuk is, hogy elhagy minket. Dehát nem örökre jött, csak nyaralt egyet. Egy rövidke kiruccanás pedig az állatoknak is igazán jár.

Szerző: Fekete Fanni

Fotók: Weheartit

Ha végeztél a cikkel, nézz bele egyik videónkba!!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta