Igazi hősök: 4 tini srác mentett ki egy 90 éves nagymamát egy égő házból

Rovat

Megosztás

Hatalmas bátorságról tettek tanúbizonyságot a srácok, akik életüket kockáztatták az idős hölgyért.

Majdnem tragédia lett egy tűzesetből az oklahomai Sapulpában, négy tini srácnak köszönhetően azonban mégsem sérült meg senki. A 14 és 17 év közötti fiúk épp az utcán voltak, amikor észrevették, hogy az egyik idős hölgy háza lángokban áll. Catherine Ritchie 90 éves és épp egyedül volt otthon, , amikor kigyulladt a szobában az ágya. A tűz gyorsan terjedt, a hölgy pedig nem találta a füstben a kijáratot – az ajtó helyett a szekrényt nyitotta ki. Szerencsére a srácok ott voltak, és bátorságukat bizonyították azzal, hogy nem hezitáltak.

Az egyikük azonnal hívta a 911-et, míg egy másikuk betörte a bejárati ajtó üvegborítását és berohant a házba. A harmadik srác a hátsó ajtón jutott be és indult el a hölgy keresésére míg a negyedik a szomszédokat értesítette. Profi mentőakciót vittek véghez, mert a nagymama megmenekült. Egyikük a folyosón talált rá, felkapta és kivitte az égő házból. Közben a tűzoltók is megérkeztek és megkezdték a tűz eloltását. Mindannyian megúszták sértetlenül.

“Bátor fiatalemberek. Fiatal srácok, akik saját életüket, a saját biztonságukat és a szüleikkel való kapcsolatukat is kockáztatták, hiszek ők biztos máshogy döntöttek volna helyettük – írta az idős hölgy unokája a blogján a fiúk hőstettéről. A bátorság végül nem járt jutalom nélkül, azóta ugyanis a történet bejárta a világhálót és számtalan elismerő levelet kaptak mindannyian. A lényeg azonban, hogy így megmentettek egy életet és a hölgy 10 gyermeke és számos unokája ismét biztonságban tudhatja a nagymamát.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta