Az iskolaőröknek pedagógiai-pszichológiai képzésen is részt kell venniük

Rovat

Megosztás

Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése! Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint, háromhetes képzésben 497 iskolaőr (422 intézményi iskolaőr és 77 tartalék iskolaőr) vesz részt, és sikeres vizsgát követően szeptembertől állnak munkába a kijelölt oktatási intézményekben.

Azt írták: a rendőrség által július 16-án közzétett iskolaőri álláshirdetésre augusztus 3-ig 1409-en adtak be jelentkezést.

Az iskolaőrök 120 órás szaktanfolyami képzésen vesznek részt, amely pedagógiai-pszichológiai, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modulokból, valamint rendvédelmi alapképzésből épül fel. Az egyes modulok záróvizsgával végződnek, sikeres teljesítésük után iskolaőri vizsgát tesznek a résztvevők.

 

Munkaviszonyban a rendőrség területi szerveinél (megyei, Budapesti Rendőr-főkapitányság) állnak, tanítási idő alatt vezényléses munkaidőrendszerben, hathavi munkaidőkeretben látják majd el feladataikat.

Miért van rájuk szükség?

Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek célja az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése. A jogszabály szerint az iskolaőr közfeladatot ellátó személynek minősül, és csak az iskola területén intézkedhet, tanítási időben.

Az őrök biztonságot sértő vagy veszélyeztető tevékenység esetén kényszerítő eszközt alkalmazhatnak: testi kényszert, gázspray-t, rendőrbotot és bilincset. Fegyver nem lesz náluk.

Az iskolaőrök Budapesten és Pest megyében bruttó 230 ezer, más megyékben bruttó 220 ezer forint havi munkabért kapnak; ezenfelül éves, bruttó 200 ezer forint cafetériára és munkába járási költségtérítésre jogosultak.

– MTI –

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta