Így NE gyújtsd föl a lakásod!

Rovat

Megosztás

Te gyújtottál már föl valamit? Ha igen, akkor biztosan tapasztaltad, hogy milyen gyorsan terjed a láng és ezzel együtt kevés idő alatt ijesztően nagyra tud nőni egy kicsi láng. Vajon mikre kell legjobban odafigyelned, hogy elkerüld a bajt? És ha bekövetkezik, mit tehetsz ellene?

Gyertyák, mécsesek, párologtatók és társaik

A legtöbb lakástüzet Magyarországon a hangulatteremtésként kirakott, majd otthagyott kis gyertyácskák és egyéb lángocskák okozzák. Tehát, ha megfordulna a fejedben., hogy milyen jól nézhet ki az ablakpárkányban egy kis gyertya, gondold át azt is, hogy nézne ki egy lángoló függöny és légy elővigyázatos!

Süssünk valami finomat!

A második helyen a konyhai ügyetlenkedésből fakadó tüzek vannak. Az étolaj például 300-310 fokos hőmérsékleten már lángra is kap, a házilagos oltási kísérletek pedig tovább tetőzik a bajt. Komoly probléma, hogy a lángokat vízzel próbálják megfékezni, holott ez szigorúan tilos: a víz nehezebb az olajnál, így bekerül alá, miközben pedig érintkezik a forró serpenyővel és a több mint 300 fokos olajjal, gőzzé válik, az égő zsiradékot pedig gyakorlatilag kirobbantja az edényből. Innentől kezdve az olaj már nemcsak magában ég, hanem mindent meggyújt maga körül: a függönyt, a szekrényt és a közvetlenül mellette állók ruházatát.

Kütyük és cigik

A harmadik helyen holtversenyben a bedugva hagyott elektromos kütyük és a magára hagyott cigik okozzák. Utóbbit nem is kell magyaráznunk, de az elektronikai eszközökről érdemes tudni, hogy csak használat idején helyes áram alatt tartani, hiszen bármilyen pici meghibásodás is vezethet tűzesethez.

Tudtad? A vasaló bedugva felejtésétől sokan félnek, holott az nagyon kevés esetben képes problémát okozni.

 

Karácsony

És persze a karácsonyi ünnepek igencsak veszélyesek a lakástüzek szempontjából: ott a sok mécses, égő, dísz, miegymás. De még így is a karácsonyfa és az adventi koszorúk okozta tüzek, amelyek a hírekbe gyakran bekerülnek, a lista végén kullognak: évente mindössze 50 körüli ilyen eset fordul elő. Ami persze nem jelenti azt, hogy az ilyesmivel a jövőben óvatlanul kellene bánni.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta