Így vesztettem el a szüzességem – interjú

Rovat

Megosztás

Van, aki már nagyon várja, mások félnek tőle. Így vagy úgy az első alkalom mindenképp emlékezetes marad. Négy lány megosztotta velünk, hogy ők hogyan vesztették el a szüzességüket. Mi pedig elmeséljük nektek.

Melinda (23)

Meglehetősen sokáig vártam, amíg megtörtént a dolog. Nem könnyen adom be a derekam. 22 évesen a barátnőim már mind túl voltak az első alkalmon. Én vártam. Mindig volt, akivel randiztam. Volt, akire azt hittem komolyabbra is fordulnak a dolgok, de valahogy sosem éreztem, hogy igen, ő az. Mindig attól féltem, hogy megbánom. Engem hagyományosan neveltek. Mindig úgy gondoltam, hogy ez egy olyan dolog, amit tiszteletben kell tartani. Ezért vártam 22 évet. A mostani barátommal teljesen máshogy terveztük a dolgokat. Már az elején mindketten tudtuk, hogy komoly a dolog. Még vele is vártam pár hónapot, de ezután úgy éreztem ezt nem fogom megbánni és tényleg nem. Most egy év után összeköltöztünk és nagyon boldog vagyok. Egyáltalán nem bánom, hogy nem feküdtem le előtte senkivel. Szerintem ettől ő is többnek tart és jobban megbecsül engem.

Forrás: webneel.com
Forrás: webneel.com

 

Barbara (20)

16 éves voltam, amikor összejöttem egy nálam 10 évvel idősebb pasival. Sokan mondták, hogy teljesen egyértelmű mit akar tőlem. Szexet. Valahol én is tudtam, hogy ezt hosszú távon nem lehet elkerülni. Mivel nagyon szerelmes voltam, igazából nem is bántam és mai napig nem bánom, hogy vele vesztettem el a szüzességem. A szívem mélyén már akkor tudtam, hogy nem ő lesz a férjem, de nem bánom. Azt hiszem, ha nem tettem volna meg, a mai napig bánnám. Számomra az első alkalom nagyon emlékezetes volt. Rózsák, gyertyák, ahogy azt kell. Igaz, kicsit fájt, de még így is megvolt a maga szépsége. Nem csinálnám most sem másképp.

Forrás: freeimages.imagestocks.in
Forrás: freeimages.imagestocks.in

 

Patrícia (24)

Az első kapcsolatom botrányos volt. A pasim drogozott, ivott, minden, amit csak el tudsz képzelni. Ekkor nagyon fiatal voltam, csak 16 éves. Ez a kapcsolat nem tartott sokáig, csak kb. 2 hónapig, és eszem ágában sem volt lefeküdni vele. Nem bíztam benne, és nálam a bizalom a legfontosabb. Aztán rá nem sokkal jött a mostani párom, akivel már 8 éve együtt vagyunk. Ő teljesen más volt. Nem mondom, hogy rögtön odaadtam magam neki, mert nem. Várnia kellett több mint 4 hónapot, de szerintem megérte. Igazából mindketten nagyon fiatalok voltunk és tapasztalatlanok. Az első alkalom is nagyon amatőr volt. Mindketten zavarban voltunk, és amit csak lehetett elbénáztunk. De igazából most már nevetünk rajta és ez is összeköt minket. Hiszen mindkettőnknek az volt az első alkalom.

Forrás: cdn.popculturerevolt.com
Forrás: cdn.popculturerevolt.com

 

Szandra (18)

A szüzességem elvesztése nem volt egy álom. Igazából én sem így terveztem és, ha megváltoztathatnám, megtenném. 17 éves voltam. Volt egy idősebb srác, akivel már pár hónapja találkozgattunk, de nem akartam lefeküdni vele. Nagyon kitartó volt. Elmentünk bulizni, én többet ittam a kelleténél, ő pedig elhívott beszélgetni. Beültünk a kocsijába és egyszer csak megtörtént. Csak részletekre emlékszem. Másnap pedig emlékek hiányában is szégyenérzettel ébredtem. Látni se akartam. Nagyon haragudtam rá, hogy kihasználta a helyzetet, amikor látta, mennyire részeg voltam. Ha egyszer gyerekem lesz, biztosan felhívom majd rá a figyelmét, hogy ne kövesse el azt a hibát, amibe én is beleestem.

Forrás: rawroots.com
Forrás: rawroots.com

 

Így veszetettem el a szüzességem – interjú
Számodra milyen volt az első alkalom?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta