Ilyen volt távkapcsolatban élnem- interjú egy lánnyal

Rovat

Megosztás

Interjúnkat egy olyan lánnyal készítettük, akire középiskolás évei alatt talált rá a nagy szerelem. A nagy szerelem tárgya azonban csaknem 2000 kilométerre lakott a lánytól. Cikkünkből kiderül, hogyan birkózott meg a pár a távolsággal.

 

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

Szerettem volna elszabadulni a szokásos környezetemből, új embereket megismerni és új tájakat felfedezni. Ezért nagyon jókor jött sulim egy nyári csereprogramja, és én éltem is a lehetőséggel. 3 hetet töltöttem Spanyolországban egy nyári program keretében. Ő egy spanyol fiú volt, és a helyi gimnáziumba járt. Szeretett volna külföldiekkel ismerkedni, új barátokat megismerni. Ahogy megláttuk egymást, egyértelmű volt köztünk a szikra.

owning-a-holiday-home-in-spain

Hogyan kezdődött a románc?

Nagyon félénk voltam, és zavarba jöttem minden alkalommal, amikor megszólított. Én nem tudok spanyolul, így csak angolul tudtunk beszélni. Szerencsére ő is és én is jól beszéltük a nyelvet. Az első pár napban csak kerülgettük egymást, egyikünk sem mert odamenni a másikhoz. Az első hét után beszéltünk először hosszabban. Teljesen elvarázsolt, annyira érett volt és vicces. Egész éjszakákon át beszélgettünk, amíg a többiek buliztak. Nekem nagyon tetszett a fiú, de csak egy egynyári flörtre voltam felkészülve.

 

Mikor érezted, hogy ebből több is lesz?

Egészen a tábor végéig abban a hitben éltem, hogy sosem látom többet a fiút. El sem tudtam képzelni, hogyan működik egy távkapcsolat. Az első csók után azonban el sem engedtük egymás kezét, így hideg zuhanyként ért minket a nap, amikor össze kellett csomagolnom. Telefonszámot és Skype-ot cseréltük, és bejelöltük egymást Facebookon. Mindketten pityeregtünk egy sort, de végleg elköszöntünk egymástól- legalábbis akkor azt hittük.

07-08-15-love-is-in-the-air

Hogyan kezdődött a távkapcsolat?

Attól a pillanattól kezdve, hogy elköszöntünk, folyamatosan beszéltünk Facebookon. Minden nap felhívott Skype-on, és úgy egy hét után tudatosult bennünk, hogy ez bizony szerelem. Nem mondtuk ki, de mindketten éreztük. Egy hónapon keresztül minden nap, szinte egész nap beszéltünk. Egyik nap megkérdezte tőlem, hogy ki tudnék-e menni hozzá újra. Nekem éppen őszi szünet volt, és volt egy szabad hetem. Olcsó repülőjegyet is találtunk, így azt mondtam, miért ne. Kimentem hozzá, és minden tökéletes volt. Az elválás szörnyű volt, de megígértük egymásnak, hogy nem ez volt az utolsó találkozás. Ekkor még mindig nem beszéltük meg, hogy ez távkapcsolat vagy nem, de a „szeretlek” szót már mindketten kimondtuk.

3c292c7ccfe36c75b9d29b7dfccc1803

Mikor találkoztatok újra?

Ő jött hozzám a karácsonyi szünetben. Nálunk töltötte a szentestét is, és ekkor már elkerülhetetlen volt, hogy a távkapcsolatot választjuk. Folyamatosan beszélgettünk, szinte éjjel-nappal. Amikor tudtuk, meglátogattuk egymást. A hiányát alig éreztem, hiszen megszoktam, hogy fizikailag nincs mellettem. Lelkileg azonban még soha senki nem volt hozzám ilyen közel. Amikor együtt voltunk, csodálatos volt. A legrosszabb része az elválás volt, de mindig tudtuk, találkozunk még. Mindketten középiskolába jártunk, így idő és pénz hiányában nem tudtunk annyit együtt lenni, mint szerettünk volna. Az igazi változás akkor jött el, amikor mindketten leérettségiztünk.

image7

Mi történt az érettségi után?

Elhatározta, hogy budapesti egyetemre jelentkezik. Felvették, és Magyarországra költözött. Még mindig nem merem elhinni, hogy ilyen csodás dolog történt velünk. Ő most Budapesten lakik, de nem élünk együtt. Úgy érezzük, ehhez még fiatalok vagyunk és nem akarunk semmit elsietni. A távkapcsolat nagyon nehéz volt, de ezért az időszakért megérte.

promo_999_hu

Mit tanácsolnál annak, aki szintén távkapcsolatban él?

Ez a fajta párkapcsolat nagyon nehéz. Csak maximális bizalommal és rengeteg türelemmel működik, a szerelem nem elég. El kell fogadni, hogy a szerelmeddel nem tudsz hétvégén moziba menni, vagy találkozni a közös barátaitokkal. Nagyon nehéz leküzdeni a nyelvi nehézségeket is. Ha úgy érzed, hogy ennek ellenére megéri, és nem tántorítanak el a nehézségek, akkor vágjatok bele bátran. Az életet élni kell, és nem tervezgetni. A szerelem nem ismeri az országhatárokat.

Ilyen volt távkapcsolatban élnem- interjú egy lánnyal
Szerinted működhet egy távkapcsolat?

 

 

Foto: http://cdn-1.yourviva.com/, moneysupermarket.com, pinterest, teenenthusiasm, budapest.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta