Implicit tanulás, avagy hogyan tanulsz úgy, hogy észre sem veszed?

Rovat

Megosztás

Mindannyian birtokában vagyunk olyan tudásnak, amelyről talán halvány fogalmunk sincsen honnan és hogyan tanultuk meg. Sőt, minden egyes nap újabb és újabb információk érkeznek, amelyeket észrevétlenül építünk be tudatunkba, majd használunk folyamatosan. Ezt hívjuk implicit tanulásnak!

Hristo Bojinov, a Stanford University kutatója azon morfondírozott, vajon kifejleszthető-e olyan jelszó, amely gyakorlatilag rejtve van még a saját használója elől is? Azaz, ha netalán elrabolnák alanyunkat azzal a céllal, hogy elszedjék tőle a szupertitkos információkat, akkor még, ha akarná sem tudná megosztani jelszavát a támadókkal. Micsoda?!

Akármennyire furcsán nyakatekert is a történet, csupán arra a kihasználatlan, de mindennapi jelenségre próbál rávilágítani, amit úgy hívunk: implicit tanulás.

Ez az a technika, amellyel éppen beszélni tanuló kisgyerekek is képesek összerakni koherens mondatokat, vagy ahogy a tapasztalt horgászok – laikus szemnek láthatatlan – árnyékokból és vízi jelenségekből megmondják, milyen idő várható, vagy hogy milyen lesz a kapás.

Nem hiszed?

Akkor próbáld meg felsorolni a billentyűzeted középső sorának betűit balról jobbra haladva! Valószínűleg nem fogod tudni hibátlanul felsorolni A-tól Ű-ig az összes betűt (vagy talán egyiket sem), azonban az agyad gépelés közben mégis tudja, hova kell nyúlnia a kéznek, hogy a kívánt betűt üthesse le.

A kutatók azt is bebizonyították, hogy egy speciális számítógépes játékkal, akár egy 30 karakteres jelszót is megtaníthatnak a résztvevőknek, anélkül, hogy mindeközben tudnának arról, hogy bármit is tanulniuk kell.

Habár nekünk, földi halandóknak nem igazán van lehetőségünk tesztelni Bojinov technológiáját, azért akadnak lehetőséget arra, hogy fejlesszük implicit tanulási képességeinket!

Mindig legyen muníció!

Legyen miből táplálkozni az agyadnak – ez azt jelenti, hogy keresd az új szituációkat, új információkat, és hagyd, hogy agyad magába szívja azokat. Bizonyított, hogy az új képességek tökéletes elsajátítása – mint, például egy idegen nyelv megtanulása – akkor érhető el, ha az adott képességet a lehető legváltozatosabb szituációkban használjuk. Sőt, sokkal inkább rögzülnek a szabályok így, mintha a nyelvtant magolnánk szorgosan.

Gyakorlat teszi a mestert

Amint elérted az „aha-élményt”, azaz megértetted a megtanulandó dolgot, kezdj szorgos gyakorlásba. Ezzel teret adsz az agyadnak, hogy egyre könnyebben, egyre kevesebb erőfeszítéssel vezessen el a megoldásig, míg végül szinte természetesen, „rutinból” nem megy.

Conversation-image

Sosem mondjuk eleget: alvás közben rögzül a tanulnivaló!

Miközben alszol, az agyad kiválogatja a nap folyamán ért ingerek közül az igazán fontosakat, tudatosítja és rögzíti azokat. Így másnap már egy tanultabb és okosabb emberként ébredhetsz!

Implicit tanulás
Voltál már olyan helyzetben, amikor nem tudtál válaszolni arra, hogy: "te ezt mégis honnan tudod"?

Képek: roselawcarribean.org, quoteshelp.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta