Interjú a Középsuli sorozat igazgatónőjével: Détár Enikővel

Rovat

Megosztás

Új szereplővel gazdagodott a Középsuli sorozat, ugyanis színre lépett az évek óta sokat emlegetett igazgatónő, akit a népszerű díva, Détár Enikő alakít. Vele beszélgettünk az új rész megjelenése kapcsán.

Játszottál tanárt már az életedben?

Igen, a Tüskevár nagyfilmes változatában én voltam a rettegett matektanár menyasszonya, aki szintén bolondul a számokért. Kengyel tanár úr Évája azért volt egy picit vicces, mert a matek sosem volt az erősségem, de szerencsére a filmben alig kellett számolni. És várj, voltam a civil életben is tanár. Amikor elsőre nem vettek fel a Színművészetire, akkor a helyi gyereknevelő intézetben, a GYIVI-ben voltam kisegítő tanár. Na, az az év kemény volt az intézetis gyerekekkel.

Amennyiben?

Maradjunk annyiban, hogy volt olyan esetem, amikor a 14 éves lány késsel a kezében, üvöltve kérte számon társán, hogy “elszerette” az amúgy már 15 éves barátját. Képzelheted, amikor ott álltam 19 évesen vele szemben a folyosón. És akkor az nem színészet volt, de végül meggyőztem, hogy a szerelmi csalódás nem a világ vége. Az empátia most is szerepet kap majd a Középsuliban.

És amikor citeráztál Kerecsenden?

Azt nem nevezném tanárkodásnak, de valóban 16 évesen főleg 5-6 éves cigánygyereket tanítottam a hangszerre, micsoda tehetségek voltak, a zeneszeretetük okán fegyelmezni sem kellett őket, csak a zene szólt.

Most viszont nagyot ugrasz, mármint a szereped szerint, a Középsuli igazgatónőjét alakítod. Milyen igazgatónak lenni?

A forgatókönyvírók elmondták, hogy olyan Colombo feleségeként lépek be a sorozatba, akit sokat emlegettek már, de még nem láttak.

 

A fiad korosztályához szól ez a sorozat, Zsebi most érettségizik, merítesz ebből valamit a szereped számára?

Abszolút érintett vagyok, és nem tudom, hogyan lesz az érettségi. Mindenesetre izgalmas, patetikusan szólva, történelmi vizsgának nézünk elébe. Zsiga, úgy érzem, komolyabb, mint a sorozatbeli karakterek, de hát a beszélgetésünk nem róla, hanem inkább az igazgatónőről szól, ugye?

Valóban, de azért egy kis összehasonlítás nem árt!

Az itteni szereplők között sok értékes srácot ismertem meg még akkor is, ha van, aki nagyon kajsza. Azonban a Középsuli-sztár Olivér nagy benyomást tett rám. Látszik, hogy tudja, mit akar. Kreatív és szakmatudatos a srác. Azt is tudom a sorozatról, hogy roppant népszerű és örömmel veszek részt olyanban, amely beszélni akar ehhez a korosztályhoz.

Megsúgom, a már bőven huszonéves nagylányom összes ismerőse tudta, hogy miben veszek részt, többen lelkes rajongói a Középsulinak.

 

Köztudomású, hogy a modern technika kezelése nem az erősséged, mit szólsz hozzá, hogy az interneten lehetsz sztárigazgató?

Hahaha, ezt én sem hittem volna pár éve, a forgatások alapján azt mondom, hogy egy hagyományos színház nem tűrne el minket, de itt együtt lubickolunk. Elárulok egy titkot, van hivatalos Facebook-oldalam, de technikailag nem én kezelem. Azonban ezek után lassan szelfiket is gyártok, számítok Olivér segítségére! Kicsit komolyabban, örülök, hogy a szakmámon keresztül ebbe a világba is be tudok lépni.

Lubickoltál az igazgató szerepében?

A forgatást kedveltem, de azt is elárulom, hogy civilben nem vagyok vezértípus, utálok másokat ugráltatni, és ez szerintem egy kicsit látszani is fog a mostani részben. Mást kapnak a nézők, mint amit eddig feltételezhettek az igazgatónőről.

 

Ha még nem láttad, ITT tudod megnézni az új részt!

Forrás: DunakesziPost

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta