Izgalmas tények az olimpiáról

Rovat

Megosztás

Szinte rögtön a foci európai bajnokság után, nem kevés izgalmakban van részünk, hiszen itt a nyári olimpia és a nagy drukkolások közepette pár érdekes tény is van, amit nem is gondoltál volna az olimpiáról! 

Az arany érem, amit első helyezettek kapnak, igazából nem tömör aranyból van. Igazából már régóta, közel 100 éve nem aranyból, hanem ezüstből öntik ki a medált, és arannyal vonják be. Ha az egész aranyból lenne, kb 25000 dollárt érne egy érem.

Magyarország első arany érmét Hajós Alfréd hozta el, de ne gondold, hogy olyan szuper kiépített medencében versenyzett, dehogy. Ő a Pireuszi-öböl 12 fokos vizében teljesítette a feladatot.

Az 1908-as olimpia Rómából át lett helyezve Londonba, a kitörő Vezúv miatt.

A legidősebb induló, aki valaha érmet szerzett az olimpián, Oscar Swahn, aki 72 évesen 1920-ban nyert ezüst érmet, lövészetben.

A világ összes országának valamelyik színe megtalálható az olimpiai zászlón, amin a karikák színei: fekete, kék, zöld, sárga, piros.

A leghosszabb olimpiai verseny a 199 mérföldes biciklizés volt, amit 10 óra, 42 perc, 39 másodperc alatt teljesített az afrikai Okey Lewis Stockholmban, 1912-ben.

 

Fotó: en.wikipedia.org
Fotó: en.wikipedia.org

Nyári olimpia
Te nyomon követed az olimpiát?

Borítókép: 2011b.walkleyprimaryschool.org.uk

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta