Jó jegyeket akarsz? Aludj többet!

Rovat

Megosztás

Biztos tipp a sikerhez

A mai embereknek 24 óra egy nap vajmi kevés teendőik elvégzéséhez. Iskolába járnak, tanulnak, dolgoznak, emellett igyekeznek időt szakítani az ezeknél kellemesebb elfoglaltságokra is, mint a barátok és a hobbiknak való hódolás. Aztán persze a mérleg nyele mégis utóbbiak irányába billen, s ilyenkor történik a következő: a diák éjfélkor kezébe veszi a könyvet, hogy tanulni kezdjen a másnapi témazáróra…

5 óra alvás = 5 pluszpont

Ez azonban a lehető legnagyobb hiba, amit elkövethet. Kutatások bizonyítják, aki dolgozatírás előtt egy kiadósat alszik, az jobban teljesít, mint aki éjnek évadán öt órán át böngészi a tankönyvet. Az ekkor elolvasott anyagokra ugyanis másnap már nem fog emlékezni a diák. S ha ez nem lenne elég: a National Institutes of Health vizsgálata szerint a vizsga előtt virrasztó tanulók alacsonyabb pontszámot értek el, mint alvó társaik, mivel nem tudtak koncentrálni a tesztkérdésekre.

Létszükséglet

Sokan úgy vélik, aki sokat alszik, az lusta. Dr. Robert Oexman erre cáfol rá a Huffington Postnak írt cikkében. Az agy alvás közben is működik, világít rá, és segít a szervezetnek bizonyos hormonok termelésében. Továbbá alvás közben raktározza el a korábban szerzett emlékeket, tudást. Oexman azt javasolja, aludjunk nyolc órát, mert az az ideális.

Ha nem jön álom a szemedre…

Oexman néhány hasznos tanáccsal is ellátta a nehezen alvókat. Az első és legfontosabb, hogy kapcsold ki az elektronikai eszközöket elalvás előtt fél órával – a gépek által kibocsátott kék fény ugyanis megzavarhat a szundításban. Messze kerüld a kávét és az energiaitalokat is. Ha kollégiumban alszol, és zavar a szobatársad, szerezz be egy füldugót vagy szemmaszkot – életmentő lehet!

Végezetül pedig egy saját tanács: kelj fel korán, így hamarabb elálmosodsz. A nyolc óra alvásidőt pedig szigorúan tartsd be – nemcsak a jobb jegyek, de az egészséged is függ tőle.

Szöveg: Fekete Fanni

Nyolc óra pihenés
Te mennyit alszol egy nap?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta