Ki legyen a Középsuli új szereplője? – Matyi nem szereti a trikókat

Rovat

Megosztás

Közeledik az időpont, amikor megválasztjuk azt a szereplőt, akit hosszú időn át a kedvenc Középsuli szereplőitek között láthattok majd. Érdemes jól meggondolni, jól megfontolni azt, hogy kire szavaztok. Mi megpróbálunk kicsit segíteni nektek, hogy jobban megismerhessétek a szereplőket: interjút készítünk mindegyikükkel több rovatunkban is. A legjobb pedig még hátravan. Szívesen elmondanám, de nem teszem, mert akkor nem lenne meglepi a jelöltek számára sem! :P

Ismerd meg jobban Matyit!

Azt mesélted a bemutatkozó kisfilmedben, hogy a sorozatban egy segítőkész ember szeretnél lenni. A valóságban is ilyen vagy?

Igen, talán ezért is ez állna hozzám a legközelebb. A tanáraim szerint ennek köszönhetően tudok jól barátkozni.

Mi volt az a cselekedeted, ami ezt bizonyítja? Mesélj egy történetet!

Éppen nagy matek doga előtt álltunk, és szünetben odajött az egyik osztálytársam, hogy tudnék-e neki segíteni. Szegény nagyon félt, azt se tudta szerintem, hogy fiú-e vagy lány. Aztán leültünk egy asztalhoz, átbeszéltük az egész anyagot. Akkor már látszódott rajta, hogy kicsit nyugodtabb. Végül összehoztunk neki egy 4-est.

Hogyan viszonyulnál ahhoz a diákhoz, akit kiközösítenek a többiek?

Sajnos volt már ilyenre példa, sőt már többször is. Mindegyik esetben megpróbáltam segíteni neki. De mindig ugyan az lett a vége: Rám se bagóztak utána.

20150701_184952

Azt mondtad: Bendénél is létezik jobb macsó. Macsónak tartod magad? Miért?

Mindig van valahol egy jobb. Saját magam nem tartom macsónak, inkább olyannak, aki sokat beszél ugyan a lányokkal, de nem jön össze mindenkivel. Sajnos eléggé magasan van a mércém, és sok lány “barátom” van, de nem kell mindenkivel összejönni, nem attól lesz valaki macsó.

Ha nem lépnél a nyomába, mik azok a tulajdonságok, amikben különbözöl Bendétől?

Mivel csak a sorozatbeli énjét ismerem, ezért csak ahhoz tudok viszonyítani:

• Nem mondok igent minden lehetőségre, csak nagyon, de nagyon kevésre.

•Mondhatni eléggé magasan van nálam a léc, talán ezért is.

•Nem szeretem a trikókat.

•Imádom a tesiórákat.

•Nagyon ragaszkodó típus vagyok.

Írj meg egy jelenetet a Középsuli sorozatba, amin szerinted mindenki csámcsogna utána!

Nagy fizikadolgozatot ír az osztály. Olivér Barbi mellé ül a dolgozat előtt

Barbi: Olivér, nem tudod a 2. feladatot?

Olivér: De, a=v*t

Barbi: Köszi

Kata tanárnő: Ne beszélgessetek, többször nem szólok!

Kis idő múlva…

Barbi: Oli, mi az eredménye a 4-nek?

Olivér: 36 m/s

Barbi: köszi :3

Kata tanárnő: Barbi add ide légy szíves a dolgozatodat!

Barbi: Most miért?

Olivér: Tanárnő az én hibám, ne tessék ezért a Barbit büntetni.

Kata tanárnő: Akkor a te dolgozatodat kérném, Olivér!

Olivér odaadja neki. Majd pár perc múlva visszakéri arra hivatkozva,hogy ennyire kiáll a többiek mellet.

Kicsengetnek, beszedik a dolgozatokat, Olivér és Barbi még bent maradnak. Barbi megköszöni Olivérnek, hogy segített neki, majd megszeretné puszilni, de Olivér elhajol és megkérdezi, hogy Neked is meleged van?

Barbi: Igen!

Leveszi az elöl összekötött ingét, és egy fekete kivágott trikó van rajta. Barbi kiakarná nyitni az ablakot, de beszorul. Olivértől kér segítséget. Olivér segít neki, majd összetalálkozik a pillantásuk, és Barbi ismét hajol Olivér felé. Ekkor már Olivér is, de a szél befújja a függönyt a kamera és közéjük.

Szimpatikus Matyi?

Szavaztál már? Még nem? Kattints!

Szavaztál már? Igen? Nem baj. Eltelt 24 óra? Kattints!

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta