Kik is azok a szivárvány anyuk?

Rovat

Megosztás

Egy gyermek születése mindig örömteli pillanat. A több hónapon át tartó megpróbáltatás végül azzal ér véget, hogy az anyuka a kezében tarthatja a csöppségét. Felemelő érzés az egész családnak. Azonban nem lesz mindig boldog vége egy szülésnek…

 

Nem is gondolnánk, de rengeteg kismama van, aki még a pocakban veszíti el a gyermekét. Számtalan komplikáció léphet fel, és maga a szülés is egy nagy rizikófaktor. A szivárvány anyukák azok az emberek, akik már elveszítettek egy babát, de később érkezett egy másik. Azért hívják így őket, mert a kifejezésből eredően eső után bukkan elő a szivárvány, vagyis a nehézségek után végül boldogság jön.

Hatalmas tragédia tud lenni, ha a várva várt, egészségesen fejlődő babáról közli az orvos, hogy meghalt, vagy szülés közben komplikációk lépnek fel, aminek következtében halott baba születik. Nagy lelki teher ez az anyukának és az apukának is egyaránt. Nem is lehet igazán feldolgozni.

Ennek oka számos dologra vezethető vissza, de főként arra, hogy egyre később szülnek a nők, aminek a hatására a szervezet már nem úgy viselkedik, mint fiatalon. Az ideális kor ugyanis 18-25 év. Biológiailag így vagyunk beállítva, a társadalmi szempontból azonban jóval 30 felett vállalnak gyereket a párok. Ez pedig hatással van a fejlődő magzatra is. A stresszes életmód mellett ez a leggyakoribb oka a vetélésnek.

Néhány kutatást figyelembe véve minden nyolcadok nő veszített már el babát. Ez a szám hazánkban még magasabb. Minden második nőnek volt legalább egy vetélése, amibe az is beletartozik, amiről maga sem tud, vagyis nagyon korai állapotban történt. Az igazán nagy fájdalom mégis az, mikor a terhesség végén veszíti el valaki a kisbabáját. Ilyenkor már minden érzékszerve kialakul, felismeri a hangokat és reagál is rá. Kötődik a szüleihez. Végül azonban mégsem születik meg egészségesen, hanem meghal.

A szörnyű tragédiát nem lehet ép ésszel felfogni és valójában ebben is áll a szivárvány anyuk ereje. Képesek újból pozitívan látni a világot és talpra állni, ugyanis a hatalmas megpróbáltatások után végül kisüt a nap és boldogság önti el a lelkeket.

Kik is azok a szivárvány anyuk?
Van testvéred?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta