A kisiskolásoknak csak 30 percet kell dolgozniuk egy tanórán – Érden nyitották meg a tanévet

Rovat

Megosztás

Versenyképes és értékalapú iskola létrehozása a cél – emelte ki az emberi erőforrások minisztere kedden Érden, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban tartott országos tanévnyitón.

Balog Zoltán rámutatott: közös akarat, hogy jó, jobb legyen a magyar iskola, mint eddig, hogy képes legyen hatékony, versenyképes, ugyanakkor értékalapú, minőségi oktatást megvalósítani.

Egyszerre legyen hű a magyar köznevelés hagyományaihoz és gyökereihez, de mégis válaszoljon a jövő kihívásaira, a minden eddiginél gyorsabban és drasztikusabban változó világban – fogalmazott a miniszter.

Kitért arra is, hogy az idei tanévben a digitális kultúra elsajátítása kerül a középpontba. Ezért digitális oktatási stratégiát készítettek elő, amely a digitális nevelés alapelveit rögzíti.

Balog Zoltán elmondta, hogy mára a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak egy fillér adóssága sincs.

Tovább emelkednek a pedagógusbérek, csökkenhet a kisdiákok terhelése is – tette hozzá, majd reményét fejezte ki, hogy a kisiskolásoknak a 45 perces órából a 30 perc tanulás és 15 perc játékosság kevésbé lesz terhelő, mint eddig.

A miniszter kiemelte, hogy cél a pedagógusok szakmai önállóságának növelése, és ezt szolgálja a minősítési rendszer is. A családok helyzetével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy többségük ma jobb helyzetben van az iskola kezdésekor, mint tavaly volt. Emlékeztetett arra, hogy három év alatt egyharmadával csökkentek a családok tankönyvre fordított kiadásai.

Balog Zoltán jelezte azt is, hogy egyre többen hisznek a magyar köznevelés jövőjében, így sokkal többen jelentkeztek pedagógusnak első helyen, mint a megelőző években.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár arra mutatott rá, hogy “az oktatás a legfontosabb közös ügyünk”.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy idén új rendszerben kezdődik a tanév, a keretek megvannak, az átalakítás pedig fokozatos.

A kilenc hónap alatt kizárólag azokat a lépéseket lehetett megtenni, amelyek ilyen rövid idő alatt nagy biztonsággal bevezethetőek, másrészt rövid távon is a tanulás és a tanítás minőségének emelését eredményezik – jelentette ki.

Az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt hónapok magas szintű szakmai munkájában konstruktívan részt vettek, külön köszönetét fejezte ki a Pedagógus Szakszervezetnek és a sztrájkbizottságnak javaslataikért. Hangsúlyozta: az átalakítás a tanítók, tanárok és az igazgatók javaslatai alapján halad előre.

Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális kompetencia azt jelenti: a tanuló a digitális térben megszerzett tudását rendezetten tudja alkalmazni.

Megjegyezte: kulcskérdés az is, hogy a gyerekek képesek legyenek a digitális világban biztonságosan közlekedni az értékek mentén.

Az iskola és a pedagógia digitalizációja ezt a védelmet kell, hogy megadja, de új pedagógiai lehetőségeket is nyújt – mondta Czunyiné Bertalan Judit, kitérve arra, hogy szükség van a megfelelő sávszélességre, a tantermi és tanári infrastruktúrára, de olyan tartalmak is kellenek, amelyek a tantárgyi tudást erősítik.

T. Mészáros András, Érd fideszes polgármestere arra emlékeztetett, hogy a folyamatosan gyarapodó lélekszámú város számára kiemelten fontos az oktatási intézmények fejlesztése, amelyet a Modern Városok Program révén a kormány is támogat.

A rendezvény zárásaként Balog Zoltán és Palkovics László Trefort Ágoston-díjakat, illetve Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket adott át.

Kép és szöveg: MTI

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta