Kitartóan küzdött a Középsuli csapata

Rovat

Megosztás

A Középsuli csapata ismét pályára állt, hogy megmérkőzzön az EGIS csapatával.

Bár az EGIS igen kemény ellenfélnek bizonyult, ez csak a pontszámot kurtította, a Középsuli csapat lelkesedését egyáltalán nem. A hazai csapat hősiesen helyt állt, nagy harcok árán irigylésre méltó kosarakat születtek, s a három pontosakat csont nélkül dobálták a kosárba. Sajnos ez most nem volt elég, de ami nem öl meg, az megerősít – tartja bölcsen a mondás. 🙂

DSC_5192_01
A csapa egyetlen női játékosa, Kiss Judit így nyilatkozott a meccsről:

Nagyon összeszedett csapattal játszottunk. Technikailag nem voltak fejlettek, de mindig tudták, a másik éppen hova fog lépni, többet gondolkodtak a pályán, mint mozogtak. Persze, azért mi sem néztük ácsorogva őket, igyekeztünk megelőzni a lépéseiket és blokkolni a támadásaikat. Egy játékosukkal nem tudtunk elbánni, ő center poszton játszott, 30 pontot dobott nekünk. Nagy lendülettel jött és többet dolgozott könyékkel, mint számítottunk volna rá, így egy játékosunkat legalább háromszor súlyosan orrba találta. Mindezzel szemben sokkal többször próbáltunk csapatjátékot játszani, mint az eddigi meccseinken, és mindenki eredményesen vette ki a részét a játékból. Hajtottunk, küzdöttünk és jól éreztük magunkat. Ezért érdemes volt pályára lépni szerda este! 🙂

 

DSC_5140_01

DSC_5138_01

DSC_5152_01

DSC_5237_01

DSC_5249_01

 

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta