Könnyű volt az angol érettségi, a diákok örültek

Rovat

Megosztás

Az idei angol érettségi pozitív csalódás volt a nebulóknak. “Semmivel nem volt nehezebb, sőt könnyebb volt, mint az előző éviek”-mesélték bajusz alatti mosollyal a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola érettségiző diákjai. 

Elérkeztünk az angol érettségi napjához is, amit a diákok egyöntetűen könnyűnek véltek. A Nemes Nagy Ágnes nebulói heti 4 órában tanulják az angolt, de van olyan osztály is, aki nyelvi előkészítővel kezdte, ez az első évben heti 12 angol órát jelent.

Egyátalán nem volt vészes, hasonló volt az előző éviekhez. -mondta el az egyik diáklány, aki  hozzátette, a barátja pingvin mániás, ezért bevitte az ő pingvinjét, ami szerencsét is hozott.

 

Egyedné Szabó Erika, angol szakos tanár szerint sem volt nehéz

Ez nem volt egy nehéz érettségi, az előzőekhez képest határozottan diákbarát volt. Nagyon hamar meg is csinálták a readinget. Úgy hallottam, hogy több teremben is 20 perc alatt végeztek az egy órás feladattal.

 

A korrepetítort a legtöbben kihagyták.

Csak órán készített fel minket a Tanárnőnk, amúgy nem nagyon fordítottam erre külön energiát. -tette hozzá Feri, akinek a magántanár csak nyűg.

 

Én nem jártam külön korrepetítorhoz, sőt még angol érettségi feladatsort sem csináltam ezelőtt, nem nagyon készültem, de remélem, hogy azért egy 4-es meg lesz.- mondta el Benedek

 

Tavaly novemberben kezdtük el az osztállyal a felkészülést, ekkor érettségi feladatokat oldottunk meg. Ez elég is volt.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta