Koporsó, temetés, vérfagyasztó hangulat Majka és Curtis új klipjében

Rovat

Megosztás

Közel milliós megtekintés 2 nap alatt, érzelmi hullámvasút – hidegrázós a rapper páros Szavak nélkül című klipje! A hét elején került nyilvánosságra Majka YouTube-csatornáján, nagy dobásra készül közel egy év után Curtis-szel!

A Szavak nélkül című klip előzeteséből már kiderült, komolyabb hangulatú dalról van szó. Az énekes és rapper párjának közös duója a félelemről, a tanácstalanságról, az összeomlásról, az elmúlt év történéseinek következményeiről regél!

2020 nyara óta először állt össze Majka és Curtis! Mióta Majoros Peti rapper barátja hazatért az elvonóról, kevés közös együttműködést láthattunk egészen idáig! Az április 18-án debütált Szavak nélkül című dalukkal emberek millióihoz szólnak, akik bármilyen formában is, de megsínylették a vírushelyzet miatt kialakult időszakot.

Fekete-fehér képek, koporsó, temetés, vérfagyasztó hangulat, búskomor dalszöveg, melyek mind felidézik az elmúlt egy évet! – „sötét a hely, sötétek a gondolatok, nincs zaj, csak a pillanatok”.

A halálhangulat ellenére egy kis pozitív fénysugár is érzékelhető a szövegben, hiszen annak ellenére, „Nem látom, nem látom a végét még, hogy ez rövid vagy hosszú lét”, mintha Majka burkoltan is, de pozitív képet festene a sorok között: „Azt hiszed, hogy a bátor nem fél? Ugyanúgy keresztet cipel az összes lélek! Csak bízni kell és keresni benne a szépet!”.  Akárhol is vagy, akárhová mész, mindegy, mi történik a külvilágban, ha van benned remény, bármit túlélsz!

Ahogyan a csúcson túl című dalban, ismét Veres Mónika, azaz Nika szerepel a klipben. Az énekesnő akkor került a képbe, amikor kiderült, Kollányi Zsuzsi harmadik gyermekét várja. Annak ellenére, hogy merően más, mint elődje, mégis nagyon jól működik a csapat Peti raptudásával és Curtis dalszövegírói vénájával.

Kép: Középsuli archívum

A szívhez szóló dallamok elérték céljukat, ugyanis közel 1 milliós megtekintésnél jár a klip YouTube-on, ami mutatja, hogy máris imádja a közönség!

Mégis, mikor lesz vége ennek az időszaknak? Mikor lehet önfeledten és boldogan, megőrülve ugrálni egy Majka koncerten? Mikor állhatunk sorban izgatottan egy autogramért Curtisnél? Senki sem tudja. Egy viszont bizonyos, csak a változás állandó! Mindannyian reméljük, lesz még telt házas koncert, csobbanós strandolások, borozós, miniszoknyás budapesti hétvégék! Mert – magamat idézem – Akárhol is vagy, akárhová mész, mindegy, mi történik a külvilágban, ha van benned remény, bármit túlélsz!

Neked melyik a kedvenc Majka & Curtis dalod?

Főkép: Facebook

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta