Közel nyolc év után új albummal jelentkezik a Pluto

Rovat

Megosztás

Közel nyolc év után új albummal jelentkezik a Pluto. A Nemes András vezette alternatív rock zenekar 2005-ben alakult. Első nagylemezüket azonban érdekes módon 2004-re datálják, a frontember szólóanyagát, az Oda se neki, itt a Pluto című albumot ugyanis szintén a zenekar sorlemezei közé tették.

A 2005-ben zenekarrá bővülő szólóprojekt első megjelenése 2006-ban a Klub Vittula lett, melyet a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyv ajánlásába is bekerült. 2009-ben egy úgynevezett barkács-pop-rock kísérletezős lemezzel taroltak a szakmában és a rajongók körében is. Az anyag a Menedék címet kapta. 2011-ben jött a Nevem senki, mely egy sokkal slágeresebb, könnyebben emészthető anyag lett, melyben megjelent a zongora és a női vokál, Péterfy Bori közreműködésével.

A zenekar eddigi utolsó albuma a Fedélzetre fel! címmel 2013-ban jelent meg. Az anyag tovább viszi a Nevem senki című lemezen megismert rock and roll hangzást, jelen van a színesebb hangszerelés, igazi dalcentrikus, fogyasztóbarát lemez lett, kompromisszumok nélkül.

A zenekar 2013 óta nem jelentkezett új felvételekkel, mégis aktívak maradtak. Klubszinten sorozatosan koncerteztek, elsősorban Pesten.

Mire azonban a Pluto ismét odáig jutott, hogy stúdióba vonuljon, addigra több tagcsere is történt a zenekarban. Nemes András unokatestvére, Nemes Janó visszatért a csapatba, ő másfél éve állandó tag (vokálozik, szintizik, néha fuvolán játszik), Martinkó Tamás pedig a tavaszi karanténidőszak után, idén nyáron kilépett a zenekarból, helyére Kis Tibor Sztivi (hiperkarma, Kaukázus) lépett, aki szólógitározni fog, ha megint lesznek koncertek.

A lemez megjelenését viszont egy személyes tragédia árnyékolja be. A frontember egy nagyon jó barátjával, Szabó Balázs Zalánnal kezdett el dolgozni a dalokon. A 2018-ban Londonból hazatérő, az Abbey Road-on tanult és edződött hangmérnök régi barátjának új demóit hallgatva úgy döntött, beszáll a lemez készítésébe. Már 2018-ban felvettek néhány dobsávot, de a valódi munka csak tavaly márciusban, a koronavírus-járvány kezdetén indult be igazán. A közös munka javarészt Szabó Balázs Zalán lakásában zajlott, de voltak próbatermes felvételek is. Ez az időszak kifejezetten aktívan telt és a munkával is jól haladtak, de májusban sajnos a hangmérnök egy régi betegsége kiújult. Innentől kezdve nem tudtak tovább együtt dolgozni. Novemberben pedig a tehetséges és sikeres hangmérnököt legyőzte a súlyos betegség és elhunyt. A tragédia keserédes folytatása, hogy Nemes András és Szabó Balázs Zalán egykori cégtársa, Nábrádi András hozzáfértek a hangmérnök laptopján talált keverésekhez, melyekről úgy hitték, mind elvesztek. Nemesék úgy döntöttek, nem nyúlnak a felvett anyagokhoz, mindent meghagynak úgy, ahogy azt hangmérnök barátjuk korábban jónak látta. A véletlen alakította úgy, hogy ez egy posztumusz album lett, mellyel a Pluto Szabó Balázs Zalán előtt tiszteleg.

A lemez felépítésénél a frontember a klasszikus szerkezetű albumok híveként lemezoldalanként öt-öt dalt képzelt el, az A. oldal elhalkulós zárószámával és a B. oldal nyitószámával.

“Ezek nem vadonatúj dalok, hanem az elmúlt korszak termései, vannak rajta eredetileg Biorobotnak szánt dalok, és vannak rajta feldolgozások is. Laza, stílusok közötti barangolást akartunk – még ha az akkordmenet és a dallam alapvetően hasonló, ha én írom őket”

– árulta el Nemes András.

A zenész elmondta azt is, hogy a felvételek munkacíme eredetileg A síp, a dob meg a dohány címmel szerepelt volna, utalva az egykori pesti zsidónegyed utcaneveire, mely környék most főképp a turisták és a bulizók kedvelt célpontja. Hozzátette, hogy egyfajta Sika, kasza, léc parafrázisként még azt is beleképzelte a címbe, hogy a zenészek végülis síppal és dobbal keresik meg a dohányt.

Végül a könnyebb emészthetőség érdekében Dob 69 lett az album hivatalos címe. Talán a cím hozta magával tudat alatt, de több dalban is téma lett az éjszakai élet, a romantikus flasztertörténetek, a belvárosi kóborlások.

A Dob 69, a legutolsó két album irányvonalán maradva tíz alterrockos számot sűrít magába.
Az első dal a megmaradsz címet kapta, melyen a hiperkarma frontemberével, Bérczesi Robival dolgozott együtt Nemes. A dal eredetileg a Biorobot zenekarnak íródott, de Bérczesi örömmel adta át a Plutonak.

A második dal, a neonfényes mennyország, mely egy kicsit retró lett, főleg szövegvilágában, de ez azért van, mert Nemes már 12 éve csiszolgatta a dalt, és végül csak 2020 tavaszán fejezte be.

Az egyirányú udvar egy úgynevezett kis dal lett a lemezen. A frontember elmesélte, hogy „Zalánnal mindketten Beatles-en nőttünk fel, és ennek megfelelően kommunikáltunk egymással. Itt például arra kértem, hogy az akusztikus gitár a Rocky Racoon-t idézze…ugyanakkor legyen olyan is, mintha Cseh Tamást énekelgetnénk egy konyhában…a B rész, az viszont legyen inkább Abbey Road-os, Pink Floyd-hangzású…mindezt a Pluto előadásában… ő ezeken csak mosolygott a bajsza alatt, és az egyik dobfelvétel alatt írt egy nagyon jó slide-gitár szólót, amit aztán Zsombi játszott fel, aki meg ugyebár a dobosunk”.

A következő dal a bánat a tűzbe, melyet szintén Bérczesi Robival közösen jegyeznek.
Sorban az ötödik dal a takaró, mely egy hip-hopos groove-ra írt dal.

A sivatagban című dalnak már egy klipje is jelent meg 2019-ben, most kicsit áthangszerelve került fel a korongra.

Az ember és a macska Nemes első műfordítása, mely a pétervári Nol (Nulla) zenekar Csélávek i koska című, nyolcvanas évek-beli dalának feldolgozása.

A védtelen rét című művet a Pluto rajongók már ismerhetik, hiszen a dal több koncerten is felcsendült már, de csak erre a lemezre született meg a legjobb formája.

A relativitás című dallal a szerző célja tényleg az volt, hogy írjon egy számot a relativitás elméletéről.

A Dob 69 záródala a csak vándorolunk – gyújts éjszakánkba fényt evangélikus, úgynevezett Taizé-dal. Nemes gyermekei iskolájának szülői kórusában énekelve ismerte meg ezeket a dalokat, melyek az éjszakai vándorlással vagy a soha ki nem alvó tűz képeivel akár rock and roll toposzokként is értelmezhetőek. A dal kapcsán a frontember elmondta: „Karénekre nem volt lehetőség, a vokalisták egyenként énekelték fel sávonként bonyolult énekszólamaikat. Ettől kevésbé egységes, kicsit botladozó az eleje, de nem volt lehetőség változtatni, Zalán így hagyta ránk az erősen panorámázott keverést, én meg utólag megideologizáltam, hogy így eredetibb. Az album lezárásának ez a közösségi pátosza teljesen új értelmet nyert jó barátom korai halálával. Ezzel a dallal mintha tőle búcsúznánk”.

A Dob 69, a zenekar terve szerint, hamarosan vinyl lemezen is kapható lesz

Főkép: Facebook

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta