Pontszámítási kisokos csak nektek!

Rovat

Megosztás

A középiskolai felvételi minden évben ugyanolyan fontos a diákok számára. Biztosan még mindig rengeteg kérdés kavarog bennetek, mint jelentkezők fejében, éppen ezért készültünk nektek egy kisokossal.

Egy középiskola háromféle lehetőség közül választhat a pontszámításnál: Csak és kizárólag a hozott pontok, vagyis az általános sulis tanulmányi eredményeitek alapján, a központi írásbeli vizsgátok alapján és a központi szóbeli vizsga alapján bírálják el a felvételi kérelmeket!

Most pedig nézzük csak meg, hogyan is számoljunk:

A tanulók a központi írásbeli felvételin összesen 100 pontot szerezhetnek. A tanulmányi eredményeik alapján vagyis a hozott pontjaikkal középiskolától függően 50 vagy maximum 100 pont lehet. Ezekről az adott középiskola honlapján kaphatnak az érintettek részletesebb tájékoztatást. A hozott pontszámoknál a következő tantárgyak eredményeit pontozzák: magyar nyelv, irodalom, matematika, történelem és idegen nyelv. Lehet, hogy egy intézmény a felvételi eljárásnál a központi írásbeli vizsgának csak az egyik részét számítja be, így például csak a magyar vagy csak a matematika feladatok pontjait. Ebben az esetben a választott tárgynak az összesítésnél ugyanúgy az összpontszám 50%-át kell kitennie. Abban az esetben, ha több tanuló is hasonló eredményt ér el, a következő szempontok alapján döntenek arról, hogy ki nyerjen felvételt az adott intézménybe: halmozottan hátrányos helyzet, lakóhely, az írásbeli pontjai. Mivel a pontozás intézményenként eltérő, így érdemes a kiszemelt iskola honlapján tájékozódni. 

A kép csak illusztráció.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta