A Középsuli énektanára, Delhusa Gjon végre jól van!

Rovat

Megosztás

A Középsuli énektanára, Delhusa Gjon huszonhárom kórházban töltött nap után végre jobban van! Igaz, a felépülése nem egyik napról a másikra fog történni, még négy hónapig antibiotikumot kell szednie. 

Ahogyan a Bors beszámolt róla, Delhusa Gjon tüdejében vérrög alakult ki a koronavírus miatt. A népszerű zenészt még ma is folyamatos kontroll alatt tartják, ő maga egyszerűen a ,,csúnya” jelzővel illette ezen időszakát, és a poklok poklához hasonlította.

Mint kiderült, jelentkeztek ijesztő, memóriazavarra utaló tünetek nála.

Azt figyeltem meg, hogy a rövid távú memóriám pocsék lett, a hosszú távú memóriám pedig pengeéles. Arra emlékszem, hogy a hetvenes években kivel és mit beszéltem. Előtte ilyen nem volt… Annyira élénk lett minden. Tisztán emlékszem, hogy tizenhét éves koromban mit beszélgettem – fogalmazta meg észrevételeit Delhusa, akinek szervezete napról napra erősebb, most azon dolgozik, hogy a fertőzés miatt leadott hét kilót újra felszedje.

Most, hogy kiengedték, mindent megtesz azért, hogy mielőbb teljesen felépüljön.

Minden harmadik nap beszélek a kórház orvosával, és folyamatosan írom, hogy mikor melyik gyógyszert lehet abbahagyni, mikor melyiket kell beszedni. Ha régen, a Covid előtt megláttam egy injekciós tűt, sírva-zokogva kirohantam, vagy legalábbis elfordultam, a betegséget követően pedig mindig én szúrtam be a hasamba az injekciót – magyarázta Delhusa, aki boldogan számolt be róla, hogy a vérhígító injekciót a napokban abbahagyhatta, és most már vérhígító tablettát kap a következő hónapokban.

Mi szorítottunk eddig is azért, hogy jobban legyen, ezután is fogunk!

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta