A Középsuli szereplői előadást tartanak az internet veszélyeiről

Rovat

Megosztás

Bende és Dominik a kisvárdai Lesz Feszten tart egy közel egyórás előadást az internet veszélyeiről július 6-án este hat órától a Civil utcai színpadon. A srácokat arról faggattuk, hogy mi mindenről szeretnének beszélni e tág témán belül.

“Úgy gondoljuk, hogy nekünk, akik már három éve tevékenykednek a közösségi média jó néhány platformján, van rálátásunk arra, hogy az internet milyen veszélyekkel járhat. Erről kötetlenül fogunk beszélgetni, remélhetőleg a nézők bevonásával. Elmeséljük saját pozitív és negatív élményeinket, valamint igyekszünk egy kis tudományos, illetve pszichológiai vonalat is belevinni az előadásunkba, hogy tudományosan is megállja a helyét. Még mi sem tudjuk, merre kanyarodik majd a beszélgetés, hiszen, ahogy azt említettem, interaktív lesz, de ettől is olyan izgalmas”

– mondja Bende.

“Nekem vannak személyes rossz tapasztalataim a témában, én ezekről szeretnék mesélni, hiszen engem pár éve bántottak neten”

– meséli a ma már a valóságban felnőtt Dominik.

Az eseményen az előadás mellett lesz nyereményjáték, és az oda ellátogatók értékes nyereményeket zsebelhetnek be.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta