„Juj, de cuki!” – kiáltanak fel sokan, egy állat láttán. Politikusok is. Ez persze nem különösebben meglepő. Az viszont már elgondolkodtató, vajon mennyire tudatosan használják ezt ki a háttérben megbújó stratégák. Több amerikai elnök kampányában is szerepeltek kutyusok.
A német juhászkutya, King Tut volt az első, aki elnöki székhez juttatta gazdáját – legalábbis sokan így gondolják Herbert Hoover győzelmét figyelve. Nehéz időben, közvetlenül a nagy gazdasági világválság előtt próbálta meghódítani az amerikai szavazókat a kevéssé barátságos elnökjelölt. Kampánystábja viszont észrevette, hogy főnökük sokkal kedvesebb, amikor a kutyájával játszik. Ezekről a pillanatokról nyilvánosságra is hoztak jó néhány képet. Az ötlet bevált, így 1929 és 1933 között Herbert Hoover volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Bár senki nem vizsgálta meg, a gazdijánál nem szerették-e jobban King Tot-ot az amerikaiak, miután elpusztult Hoover mégsem kockáztatott. Az eb halálát ugyanis titokban tartotta, mert szerinte a válság miatt már így is eléggé szomorú volt az ország.
Népszerűsége és három korábbi ciklusa ellenére, egyáltalán nem volt biztos, hogy negyedszerre is elnöki mandátumot kap Franlkin D. Roosevelt 1944-ben. Azért sem, mert ekkorra már eléggé elterjedtek az egészségi állapotával kapcsolatos pletykák. Valóban komolyan beteg volt: a szívelégtelenség és az idült hörghurut mellett már húsz éve küzdött paralízissel, végül 1945-ben hunyt el. Így vált skót terrierje, Fala az elnöki kampány fontos szereplőjévé, de nemcsak a beállított közös képek miatt. A republikánus ellenfelek pletykálni kezdték, hogy a véletlenül az Aleut-szigeteken hagyott kutyáért az adófizetők pénzéből küldtek egy hadihajót, hogy vissza tudják adni gazdájának. A vádra a Fuvarozók Nemzetközi Társulata előtt 1944. szeptember 23-án válaszolt. A Fala-beszédként elhíresült 40 perces felszólalásában kijelentette:
„Ezek a republikánus vezetők nem elégszenek meg azzal, hogy engem, a feleségem, vagy a fiaimat támadják. Nem, nem elégszenek meg vele, most már a kutyámat, Falát is célkeresztbe vették. Nos, természetesen sem én, sem pedig a családom nem nehezményezi ezeket a támadásokat – de a kutyám zokon veszi őket. Tudják, Fala skót, s ahogy megtudta, a republikánus történetgyártók olyan történetet főztek ki, amely szerint én ott hagytam az Aleut-szigeteken, majd egy rombolót küldtem érte – az adófizetők pénzén, két, három, nyolc vagy húsz millió dolláros áron –, az ő skót lelke nagyon felháborodott ezen. Nem az a kutya már, aki régen volt. Ahhoz már hozzászoktam, hogy rosszindulatú hazugságokat hallok magamról – mint hogy magamat nélkülözhetetlennek állítom be. Azt hiszem, megvan a jogom, hogy felemeljem a hangom a kutyámat ért rágalmazások ellen.”
A beszéd hatott és a szavazók belátták, hogy a problémák ellenére még mindig Roosevelt a legjobb választás.
Hasonlóan híres kutyás szónoklatot tartott a tévében Richard Nixon 1952-ben. Kiderült róla, hogy Dwight D. Eisenhower alelnökjelöltjeként 18.000 dolláros alapból támogatták. Pár nap alatt akkora botrány kerekedett az ügyből, hogy végül félórás műsorban védhette meg magát az NBC csatornán. Az előzetes elvárások ellenére nem a lemondását jelentette be, hanem felvette a harcot és 60 millió emberhez intézett beszédében többek között a család kokker spánieljéről, Checkers-ről is említést tett. Elmesélte, hogy a kutyát egyik texasi támogatójától kapta ajándékba. Hangsúlyozta, mennyire fontosnak érezte, ezt elmondani, mert ha nem, akkor az ellenfelei biztosan szemére vetik. Az ő véleményük ellenére a gyerekei imádják Checkers-t és meg fogják tartani. Az amerikai középosztályt nemcsak meggyőzte, de meg is ríkatta Nixon és végül nem mondott le. Azóta a Checkers-beszédként elhíresült félórát az amerikai politikatörténet egyik legfontosabb szónoklatának tartják.
