Legyen platform a hazai zenei videóknak!

Rovat

Megosztás

Ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét, amely azzal a céllal jött létre, hogy sorra vegye a hazai könnyűzenei alkotók vizuális képi anyagait. Az elmúlt évben a járványhelyzet miatt a Klipszemle elmaradt, így az idei csaknem két év videóit vonultatja fel, és választja ki közülük a legjobbakat. Az 5. Magyar Klipszemle délutáni szakmai programját a Hangfoglaló Program Backstage eseménye adja.

A kérdést, hogy miért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Kétnapos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny az Anker’tben volt, aztán az utolsó 2019-ben, az Akváriumban: négy helyszínen, koncertekkel, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, 30 díjazottal és teltházzal.

Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből áll össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavaz meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos vagy kreatív szakember lett. Most érkezett el a Klipszemle az ötödik eseményig, de a cél nem változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klipet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!

Az esemény délutáni programját a Hangfoglaló Program Menedzserképzési Alprogramja állította össze erre a különleges, kihelyezett Backstage-re.

A program részleteit a linkre kattintva érhetitek el.

Az 5. Magyar Klipszemle eseménye elérhető ITT, a zenei programok iránt érdeklődőknek IDE, a teljes szakmai programért pedig IDE érdemes kattintani.

Főkép: A Hangfoglaló honlapjáról.

Kép: Facebook

Mindig új és friss zenei hírek, kliptörténetek, melyeket naponta olvashatsz honlapunkon! Zenei rovatunk, és cikkjeink megvalósulását az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma támogatta.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta