Ezt nézed:  / Pszicho, szex / Lopós a barátom – Mit tehetek?

Lopós a barátom – Mit tehetek?

Azt hiszed, hogy úgy ismered a másikat, mint a tenyeredet, amikor kiderül róla valami, ami még nálad is kiveri a biztosítékot? Te pedig ott állsz leforrázva és nem tudod mitévő legyél? Ilyen, ha kiderül valakiről, hogy enyveskezű.

Sosem gondoltad volna, hogy megtörténhet, de csalódnod kellett a barátodban, ismerősödben stb. Kiderült róla, hogy lopós. Ha még nem tudja róla mindenki, hogy milyen botlást követett el, csak véletlenül tudtad meg mit tett, nincs könnyű dolgod. Mit tegyél? A józan ész azt diktálja, hogy szólj valakinek, aki illetékes az ügyben. Ezzel kvázi elárulod az illetőt, ami nem tesz jót a kapcsolatotoknak sem. Mindenképpen szeretnél helyesen cselekedni, de nem tudod mitévő legyél. Árulkodni csúnya dolog, de mi a másik megoldás?

Választhatod azt a verziót is, hogy megpróbálod megérteni miért tette, amit tett és aztán a lelkére beszélsz, hogy adja vissza azt, amit ellopott. Bárcsak egyszerűbb lenne, ugye? Inkább vállalnál be egy két hetes maratoni matekórát, mint ezt.

Mély levegő, állj elé és elő a farbával. Szembesítsd a tényekkel, és add tudtára, hogy tudod, mit tett. Add meg neki az esélyt, hogy megmagyarázhassa miért tette. Véletlen és egyszeri botlás volt csupán? Már nem először fordul elő vele? Csak heccből csinálta vagy irigységből, esetleg valami komolyabb dolog áll a háttérben? Készülj fel rá,  nem biztos, hogy egyedül meg tudod oldani ezt a problémát, de segítséget és támaszt nyújthatsz a másiknak, ha arra van szüksége.

Lopós a barátom - Mit tehetek?
Tőled lopott már valaki?

Képek: keyword-suggestions