Ezt nézed:  / Hírek / Suli / Január 22-e a magyar kultúra napja! A Cseh Tamás Program is ünnepelt

Január 22-e a magyar kultúra napja! A Cseh Tamás Program is ünnepelt

1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra napját. Ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Ugyanezen a napon született 1943-ban Cseh Tamás, a két éve indult Cseh Tamás program névadója.

“Hiteles,önazonos,autonóm és őszinte példa a fiataloknak” – mondta a mai ünnepségen a BMC -ben (Budapest Music Center) Doncsev András a Magyar Kulturális Alap alelnöke. Megemlítette, hogy a könnyűzenét támogató Cseh Tamás program keretében tavaly több mint 200 dal született, 150 koncertet rendeztek és 32 fesztiválon vettek részt azok a zenészek, aki segítették a program létrejö. Hamarosan elindul a nép- és világzenét támogató Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégiuma, ezen felül továbbra is támogatják a Virtuózok mozgalmat a tavalyi 10 millió után idén már 50 millió forinttal.

Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője elmondta: a tavalyi 500 millió forint után idén már egy milliárd forint áll rendelkezésükre a programok megvalósítására. Az eseményen ezen felül beszédet mondott Török Ádám a Mini együttes alapítója és Vitáris Iván az Ivan and the Parazol együttes énekese.

Három , a Cseh Tamás Program által támogatott zenekar lépett fel az ünnepségen: a Szeder, a Hello Hurricane és a Run over dogs.

Kép és szöveg: Konkoly-Thege György