Majdnem Törökországban hagyta a gyűrűsujját Lindsey Lohan

Rovat

Megosztás

Csónakbaleset miatt fél ujját vissza kellett varrni a 30 éves színésznőnek.

Lindsay Lohan fel akarta húzni a csónak igencsak nehéz horgonyát, amikor belegabalyodott a kötélbe és megtörtént a baj. Saját maga számolt be róla a Snapchat-en. Azt írta, “majdnem elvesztettem a a horgonytól az ujjamat. Nos, a felét el is vesztettem, de hála Istennek, megtaláltuk a darabot… most varrták vissza. Nagyon fáj.” Videót is tett ki a bepólyált ujjról. A leszakadt ujjdarabot állítólag a barátai halászták ki a vízből, így sikerült visszaöltögetni.

ujj

 

A filmcsillag egy menekülteket segítő projekt keretében volt Isztambulban.

Nemrég meginterjúvolta az orosz egyes csatorna is, igaz, más apropóból. 23 éves ex-vőlegényéről, a Moszkvában született milliárdos Egor Tarabasovról kérdezték. És Lindsey elmondta, hogy volt idő, amikor komolyan félt attól, hogy a kedvese sósavat loccsant az arcába. A szakítást csúnya veszekedések előzték meg. A színésznő mesélt arról is, hogy egyszer, mikor már lefeküdt, a férfi betört a házába, és fojtogatni kezdte. Mire ő kiugrott az erkélyre,  és tiszta erőből üvölteni kezdett. Azt kiabálta, hogy a férfi megpróbálja megölni, hívja valaki a rendőrséget.

lindsay

Egor tagadja mindezt, szóvivője útján közölte, hogy tudomására jutott: volt menyasszonya lejáratókampányt tervez ellene az orosz és a nemzetközi médiában. A kapcsolatuk júliusban véget ért, a következő hetekben Lindsay Lohan többször is megpróbálta befeketíteni a jó hírét hamis vádaskodásokkal és eltorzított tényekkel. Akkor úgy döntött: nem veszi fel a kesztyűt, a nemzetközi porondon szereplő üzletemberként inkább teszi a dolgát, és az exe iránti tiszteletből is hallgatott. Most azonban kénytelen kijelenteni, hogy a vádaskodásokból semmi nem igaz, és minden lehetséges jogi eszközt igénybe vesz, hogy megóvja a jó hírét – tette közhírré szóvivőjén keresztül. Az interjúért Lindsey Lohan állítólag 840 ezer dollárt kapott.

 

Forrás. globoport.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta