Még nem késő: indul a pótfelvételi eljárás

Rovat

Megosztás

Az innovációs és technológiai miniszter döntése értelmében csütörtökön indul a 2020-as pótfelvételi eljárás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel közölte: az elmúlt évektől eltérően idén állami ösztöndíjas formában több képzési területen is be lehet jutni az egyetemekre a pótfelvételi eljárás keretében.

A lehetőséggel azok a diákok élhetnek, akiket az általános eljárásban nem vettek fel, vagy akik korábban nem adtak be jelentkezést.

Stratégiai célnak nevezték, hogy a magyar fiatalok nemzetközi összevetésben is versenyképes tudásra tegyenek szert a felsőoktatásban, jobb egyetemeken, korszerű körülmények között tanulva értékesebb diplomát kapjanak, így sikeresebben állhassák meg helyüket az életben és a munkaerőpiacon.

A magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének, oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá válhat – írták.

 

Hozzátették, hogy az érettségizettek a felsőoktatásban való továbbtanulás mellett piacképes szakmákat sajátíthatnak el a megerősített szakképzésben.

Az Oktatási Hivatal levélben tájékoztatta a felvételt nem nyert jelentkezőket a szakképzés kínálta lehetőségekről.

A megerősített szakképzési rendszerben újdonság, hogy a technikusi vizsga is emeltszintű érettséginek számít, így a szakirányon többen tanulhatnak tovább – áll az ITM közleményében.

– MTI –

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta