Még soha nem adtak ki hasonló lemezt!

Rovat

Megosztás

Izgalmas vállalkozásba fogott a Csík zenekar, még soha nem adott ki olyan lemezt, amely csak feldolgozásokat tartalmazott, ráadásul egy zenekar dalaiból válogatva!

2020-ban megjelent A dal a miénk című albumukon az LGT kompozícióit muzsikálják abban az erős népzenei motívumokkal átitatott hangzásvilágban, amely annyira jellemző rájuk.Bár a zenekartól nem áll távol a feldolgozások világa, hiszen 2005-ös lemezük óta fel-fel bukkannak átiratok az albumaikon, ez mégis újszerű feladat volt számukra is, hiszen a lemezen végig együtt játszanak az LGT két legendás zenészével,Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.

 „Kicsit finomítottunk néhány korábbi verzión, volt, hogy kicseréltünk egy-egy akkordot. Az anyagot együtt, élőben játszottuk fel” –nyilatkozta a dalok átdolgozója, a Csík zenekar énekes hegedűs gitárosa, Szabó Attila.

„A lemezen kilenc LGT dal van, pontosabban nyolc LGT dal feldolgozása és egy ráadás. A kilencedik csak félig Locomotiv GT mert arról a lemezről való, amit a zenekar Kovács Katinak készített, tehát valójában, ha úgy nézzük, az akkori LGT játszik végig azon a lemezen. Eredetileg azonban Kovács Katinak készült, tehát az ő dala volt a Rock and roller.”

A Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János egy országos turné keretében mutatja be a 2020-ban megjelent A dal a miénk című lemezt.

A közel 120 perces produkció egyedülálló látványtechnikával kiegészülve, mégis igazi Csík Zenekaros környezetben varázsolja a színpadra az 50 éves LGT zenekar dalait, ezzel is megmutatva közönségének, hogy legyen szó zenéről vagy színpadi show-ról, a tradícionális és a modern nem csak megfér egymás mellett, hanem megfelelő fúzióban egy egészen új világot is teremt ebben a rohanó, 21. században.

Forrás:

Képek: Facebook

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta