Megjelentek a Cseh Tamás Program jövő évadára szóló első pályázatok

Rovat

Megosztás

Ősszel indul az NKA Cseh Tamás Program harmadik évada, mely során a Nemzeti Kulturális Alap 625 millió forinttal támogatja a hazai könnyűzenét. Már megjelentek az első pályázatok a karrierjük elején álló illetve külföldi turnéra készülő zenekaroknak, valamint fővároson kívüli és határon túli kluboknak. Leadási határidő: augusztus 1. illetve augusztus 31.

A Cseh Tamás Program megvalósításáért felelős kollégium július elején írta ki a jövő évadra szóló első pályázatokat. Az induló zenekari alprogram felhívása pályakezdő előadóknak szól, akik az elnyert támogatást hang- és képfelvétel elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására fordíthatják. A sikeres pályázókat – előreláthatólag 25 zenekart – szakmai zsűri bevonásával, élő meghallgatások után választja ki a kollégium. A nemzetközi piacra lépést támogató alprogram keretében külföldi koncertsorozat megvalósítására lehet pályázni. Az induló tehetségek és a külföldi turnéra készülők számára a leadási határidő augusztus 1., éjfél.

A CSTP Klubtámogató alprogramja keretében kiírt pályázatok a könnyűzenei produkciók befogadására alkalmasfővároson kívüli, valamint Magyarországgal szomszédos államok magyarlakta területein működő könnyűzenei kluboknak (klubok, művelődési intézmények stb.) szólnak. A sikeres pályázók az elnyert összeget magyar együttesek és előadók fellépésének támogatására fordíthatják. A pályázat benyújtási határideje: augusztus 31., éjfél.

A részletes pályázati kiírások megtekinthetők a Cseh Tamás Program és az NKA oldalán. A pályázatok elbírálására várhatóan 2016 őszén kerül sor.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

NKA_logo_2012

cstp-logo-web-small

mno.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta