Ezt nézed:  / Színes / Megváltozott Zsanett élete, mióta nagykorú lett?

Megváltozott Zsanett élete, mióta nagykorú lett?

Zsanett az a Középsuli-szereplő, aki nem egyszer hangoztatta már interjúkban és egyéb videókban, illetve véleménykifejtő-cikkekben, hogy ő nem szívesen nőne fel, inkább maradna még gyerek, ameddig csak lehet, lehetőleg örökké. Nemrégen azonban betöltötte a tizennyolcadik életévét. 

Arra kértük őt, hogy gyűjtsön össze minél több olyan dolgot, amiben más lett az élete, ami megváltozott, amióta elérte a nagykorúságot, legyen az akármilyen apróság is.

Zsanett olyanokat említett például, minthogy a postán átveheti az aláírós leveleket, illetve a szülői belegyező nyilatkozatok ideje is lejárt, innentől kezdve nem szükséges az sem már, de még a tizennyolcas karikás filmeket is megnézheti a mozikban.

“Nem tudok többet  mondani, anyuéktól mindig azt hallgatom, hogy ettől meg ugyanolyan kis szaros maradtam, mint voltam”

– tette hozzá Zsanett.

Ez biztosan megnyugtatás egy olyan lánynak, aki ennyire tartott a felnőtté válástól.

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share