Ezt nézed:  / Pszicho, szex / A mellek méretét méri az új app

A mellek méretét méri az új app

A fejlesztők azt állítják, hogy az új mobilapplikáció létrehozását emberi érzelmek motiválták, és nagyjából 5-ből 4 nőnek segít is.

A Chichi nevű okostelefon alkalmazás hivatalos oldalán azt állítják: a világon a nők 80%-ka érzi úgy, hogy nem megfelelő méretű a melltartója. A Chichi (ez az egyik szó Japánban a mellekre) fejlesztői megértették, milyen nehéz lehet mérni a mellek kosárméretét, és hogy nem minden üzletnek van profi felszerelése ehhez.

Japánban tehát adott volt az igény egy technológiai megoldásra, így a fejlesztők úgy döntöttek: létrehozzák a hiánypótló alkalmazást.

Csak tedd a telefont a melleid közé, és az megmondja a pontos méreted.

cc-1

cc-2

A honlapon nincsenek pontos információk arról, hogy a rendszer hogyan működik, és mi alapján méri a melleket, de kihasználja az okostelefon kameráját is. Az is olvasható, hogy a Chichinek még szüksége van egy kis finomhangolásra, így a fejlesztők most nőket toboroznak teszteléshez. Az önkéntesek a honlapon tudnak jelentkezni- írja a Globoport.hu. 

Azért kicsit gyanús, hogy a tesztelők a méreteket is kérik az űrlapon, amikor elvileg nekik kéne az alkalmazással megállapítani mindezt. Az is ironikus, hogy az önkénteseket kereső felhívás mellett a „szép mellek” szöveg olvasható, miközben elvileg nem a minőség számít, az app a méretekre irányul.

cc-3

Mindettől függetlenül úgy tűnik, hogy a fejlesztők a világ egyik igen komoly problémájának megoldásába vágták a fejszéjüket, amihez nem félnek sok-sok mellet átvizsgálni, hogy megtalálják a tökéletes megoldást. Hajrá kebelbarátok!

instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share