Melyik közösségi oldal lenne a Középsuli egy-egy szereplője?

Rovat

Megosztás

Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha közösségi oldalak lehetnének a Középsuli című sorozatunk szereplői, akkor melyek lennének. Megkérdeztük hát őket, most pedig megosztjuk a válaszaikat. Nemcsak elmondják, hogy melyek lennének, de meg is indokolják választásukat.

Barbi – Facebook

“Remek lehetőség arra, hogy kapcsolattartásra használjuk mind a régi, mind a távoli ismerősökkel. Esetemben pedig a rajongókkal is, hiszen ezen az oldalon osztom  meg velük az életem bizonyos részeit, és persze én, mint kis kíváncsi, belepillantanék mások életébe.”

Barbi

Bende – Myvip

“Ott már nincs senki, és így nem lenne dolgom “

Bende

Dominik – YouTube

“Vagyok annyira nevetséges, hogy az emberek bámuljanak és szétröhögjék a fejüket rajtam, vagy, amikor éppen egy érzéki pillanatomban kapnak el, akkor egy szép dalt hallgassanak, esetleg egy jó táncot láthassanak tőlem.”

Dominik

Korinna – Twitter

“Az ország összes sztárja rajtam keresztül üzenne a rajongóinak.”

Korinna

Matyi – Skype

“Azok az emberek, akik messze laknak egymástól, ezen könnyedén tudják tartani a kapcsolatot.”

 Matyi

Olivér – YouTube

“Mert lenne rajtam zene.”

Olivér

Réka – Facebook

“Aki nem lenne szimpatikus, azt automatikusan letiltanám.”

Réka

Zsanett – Facebook

“A Facebookot sosem hanyagolják el az emberek.”

Zsanett

Zsófi – Facebook

“Rengeteg infót lehet megtudni mindenkiről.”

Zsófi

 

Közösségi site
Te melyik közösségi oldal lennél szívesen?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta