Miért nem érdemes terhességgel megfogni a pasid?

Rovat

Megosztás

Van olyan ismerősötök, aki “elfelejtette” rendesen szedni a fogamzásgátlóját, hogy kierőszakolja az áhított lánykérést? Szerencsére nem túl gyakori, de azért előfordul.

Rendszerint akkor folyamodik valaki egy ilyen cselszövéshez, ha veszélyben érzi a pozícióját a kapcsolatban. Ez az eljárás azonban a lehető legrosszabb megoldás párkapcsolati problémákra.

shutterstock_174191111_1432649140618294_v0_l

Az is előfordul, hogy a pár mindkét tagja úgy véli, hogy széteső félben lévő kapcsolatukat, csak és kizárólag a gyerek mentheti meg. Ez is kifejezetten ellenjavallt. Ami hatásos lehet, maximum egy terapeuta, aki talán el tudja simítani a szinte állandóvá vált ellentéteket. De semmiképp sem egy gyerek, akit nem csak az ünnepekre kell felhozni a pincéből.

Már a régi lányregényekben is találhatunk történeteket a szinte ősidőkbe nyúló női praktikákról. Nem a Született feleségek hozták be otthonainkba, hogy a lány attól válik “igazi” nővé, ha ravasz húzásokkal tudja megoldani a problémáit.

season-7-desperate-housewives-16048762-2000-1367-1

Egykori munkatársnőm megpróbálkozott a lehetetlennel, de természetesen az élet igazolta, hogy az elgondolás nemhogy nemes nem volt, de célravezető sem. Csak 3 hónap után vallotta be terhességét, amikor már a törvény tiltja az abortuszt. Szerencséjére a srác nem lépett le, anyagi felelősséget vállalt, azonban a lányt elhagyta. A végeredmény egy apa nélkül felnövő gyermek lett, és egy reményvesztett nő. Egy kérdés merül fel. Megérte?

fi73pg_single mom

Egy másik lány kétszer is “bekapta a legyet”, azt hitte másodjára jobban sikerül majd a terve. Ez az eset Angliában történt, ahol egyre gyakoribb a fiatal lányok körében, hogy ehhez a módszerhez folyamodnak. Nem bízzák a véletlenre, megelégelték, hogy a “mai” pasik nem hajlandóak elkötelezni magukat, és a tettek mezejére léptek. Ki tudja ez hosszú távon hova vezet majd…? A mai napig hajadon, két gyerekkel, akiknek az apjuk még mindig keresi az “igazit”.

Biztosan van példa az ellenkezőjére is, de én sajnos egyet sem tudok. Azt viszont biztosan tudom, hogy teljesen más egy jól működő kapcsolatban gyermeket vállalni, ahol közösen döntitek el, hogy jöhet az utód. Akkor a baba még jobban összeköti a két embert, és neki is esélye lesz, hogy egészséges felnőtt legyen belőle. 🙂

770191

A trükközést tartsátok meg az állásinterjúkra! Ott jobb hasznát veszitek majd. 😉

Pasit fogni babával
Te mit gondolsz a témáról?

 

kép: www.miss.atcomment.blog.huidesuss.hucivilhetes.netwww.huffingtonpost.com

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta